Tandari Éva :

A JENKINS - PARK

TITKAI

A bosszú fája

Dalol a madár ...

A hajnal puha , halk léptekkel érkezett , szinte meg sem zizzentve a tavalyi avart .

A Jenkins - park legöregebb faóriásának dús lombkoronájában épp dalolni készült egy kismadár , köszönteni az új nap ébredését , ám hirtelen torkára forrott a szó ...

A szemközti faágról szigorú , dermedt szemekkel figyelte valaki .

- Azaz ; csak figyelte volna , ha egyáltalán látott volna még bár mit is .

De nem látott . Halott volt , s csak annak köszönhette , hogy nem pottyant le a fáról mint egy túlérett , és túlméretezett gyümölcs , hogy valaki előrelátóan odakötözte őt a fa törzséhez .

Ám a madárka ezt nem tudta , hát szégyenlősen hátatfordított a " kiváncsinak " .

Még az is megfordult parányi , tollas fejecskéjében , hogy átszáll a szemközti fára , de minthogy a szemek gazdája még csak tétova kísérletet sem tett arra , hogy megfogja , mégis csak maradt .

Egyet - kettőt csippantott csak úgy próba ként , mintha a torkát köszörülné , s csak aztán fogott a dalba .

Gyönyörűen dalolt , ha lehet , még gyönyörűbben , mint eddig valaha is .

- Hiába : Ez volt az első reggel rövid kis életében , hogy " közönség " előtt kellett " fellépnie " ...