Tandari Éva

A Kezdettől a…

Avagy;

Tűznek

keresztségével

II. kötet

Haladjunk tovább a megkezdett témában, kedves Gyermekem. Az előző kötet végén arról szóltam: mennyire fontos (volna) a tökéletes önismeret elsajátítása ahhoz, hogy másokat is vezetni tudjatok. Ez ekként is van, hisz kellő önismeret nélkül nem találhattok rá a nektek rendelt Útra. S ez nem csak egyénenként: már Nemzeti szinten is ekként van, s ezt most politikai téren épp úgy kell értsétek, mint Szellemi szinten! Egyenlőre azonban mindkét vonatkozásban tévelyegtek, s bizony: nem is kicsit! A Magyarság (ahogy eddig is, szinte mindig) most is a mások Útján akar lépni, vélve és vallva: az az ő Útja…

… de kellett is, hogy ekként legyen: a korábbi időkben leg-alább is. Ugyanis ha elsőként a saját Útját tárjuk elé, azt fogja elvetni, mint helytelent, hogy más utakra térjen, s bizony: hosszú idő kellene hozzá, míg visszatérne a kezdeti, az ellökött Úthoz! Először engedni kellett, hogy a hamis utakon járjon, s csak amikor azokat már kiégette tudatából; nyílhatott rá lehetőség, hogy végre elétárjuk a ténylegesen néki rendelt Utat.

Lényegét tekintve most a tévelygés korának végén, s a Valós Ébredés korának kezdetén álltok, vagyis egy bizonyos “vízválasztón”: amikor is kinek - kinek el kell döntenie: a saját Útját, akarja-e járni, megtámogatva véle és általa a Magyarság Útját, s annak jövőbeni Feladatát, vagy megmarad a hibás, a nem néki való úton. Az Ébredés kora azonban soha sem lehet olyan hosz-szú (s most kiváltképp nem, mert amiként mondtam: az Idő már nem néktek dolgozik!) mint a tévelygés kora volt! Az Idő rövidségét épp az emberi milyenség okozza: tehát mielőbb rá kell találjon, és be kell töltse vállalt feladatát az, aki a Magyarság közös, nagy Feladatát akarja segíteni.

Őszinte, és nagyon tárgyilagos kell legyen ki-ki legalább önmagával szemben, hogy igazán megfogalmazhassa ettől – eddig én vagyok, míg ez és ez az Út során rám ragadt felesleg. Ez és ez az, ami nem én vagyok, s ebből ennyi és ennyi az, ami nem helyén való, mert nem a legtisztább Krisztusi Elv és Törvény értelmében való, tehát ez az, amit meg kell tisztítanom magamban, anélkül hogy egyszerűen félre lökném, vagy kiráznám magamból, mint a port, mert a kirázott por mindig mások szemébe száll. A hibákat ugyanis nem eldobni kell, hanem megtisztítani, hogy már egy megtisztított, megnemesített formában használhassa ki-ki a benne rejlő tulajdonságokat, hogy azok ne önmaga és mások ártalmára, de a Teljesség és a Mindenség szolgálatára legyenek.

********** ********** *********

Ez a folyamat lényegében már megkezdődött, s tovább kell folytatódjék, első sorban a Szellemi Ébredés terén, amely természetszerűleg hozza majd magával a politikai Ébredést is. Mindez tudott volt, s a folyamatot figyelemmel kísértük: ez is az oka annak, hogy már csak akkor kaphattak szerepet azok a “józan lázadók”, akik már azon vannak, hogy megértsék, mi az, ami mellett síkra szállnak s amiért “harcolnak”, ahelyett, hogy mások gondolatait fogadnák el behunyt szemmel, amiként az a korábbi korok emberénél volt. Tán elég, ha a különféle forradalmak, az ilyen - olyan “izmusok” nagy szelet kavaró lelkesedéseire: majd azok bukására, s a kezdeti láng tökéletes hamvába hullására gondoltok. A Magyar emberek kezdetben mindenért lelkesedtek, mindent el, és befogadtak; aztán csak rá kellett eszméljenek, hogy ismét a mások fejével akartak gondolkodni, vagy hagyták, hogy mások gondolkodjanak az ő fejükkel. Akkor ébredtek, s egy-egy időre visszatértek a maguk Útjára. Nem véletlen, hogy jelen munkatársam: az “örök lázadó” (s ezt most fizikai síkon értsétek!) kapta a feladatot: leírni mind azt, amit Mária eszmélő kicsinyei kell, hogy tudjanak, ha igazán előrébb, és feljebb akarnak lépni, hogy segíthessék Föld-anyának, és a Föld minden népének: de már Szellemi Népének erősen akadozó, döcögő szekerét.

***************************************************

A reátok váró Feladat, amiként mondtam; nagy lesz, annál is inkább, mert erősen felgyorsultak, s még inkább fel fognak gyorsulni a történések, az események. (Ezért is nem tudok igazat adni annak a Testvéreteknek, aki azon a véleményen van: nem baj, ha egyesek még tévelyegnek, és a kezükbe adott Tanítások ellenére egyhelyben állnak, hisz “egyszer úgy is mindenki felébred, nincs elkésve, ha most még nem halad, mert a Valóság szempontjából úgy sincs olyan, hogy Idő…”

Nagyjából ez a vélemény hangzott el: s ha ezer esztendővel, vagy akár csak kétszázzal ezelőtt hallom, még valahol, valamilyen formában, s egy bizonyos fokig igazat is kellett volna adjak néki. Ma erre azonban már nem vállalkozom, már csak azért sem, mert az az Idő, amely Ideát valóban nem létezik; a ti szintetek valótlan Valóságának egy nagyon is meghatározó tényezője. S nekünk sem mindegy: meddig kell egyik vagy másik Testvérünknek a mélység mocsarában tévelyegnie! Nem, mert az a Szellem, amelynek ÉN-je az útra küldött Én-rész gyengesége, vagy a test-tudat spirituális restsége végett a mélység fogságában kell megrekedjen, mérhetetlen gyötrődéseken megy keresztül. Ugyanis ha le van is árnyékolva: mindama szenvedés beleíródik Szellemi Valójába, amelyen az ébredni képtelen ÉN, s annak Én-része keresztül kell menjen! Ha más szóval akarnám érzékeltetni a helyzetet, azt is mondhatnám: a Szellem akként érzékeli az ÉN minden mélység-béli szenvedését, amiként a műtőasztalom fekvő, s hirtelen felébredő beteg, akinek kevés fájdalomcsillapítót adtak: a Szellem mindahányszor fel-fel ébred egy pillanatra, amikor az Én-rész az ÉN-hez visszatér, s épp úgy érzékeli a kudarc iszonyatos kínját, amiként maga az ÉN, amely tudja: az Én-rész gyengesége, s a tudat rest, vagy kormányozhatatlan volta végett most nem csak meg kell rekedjen jelenlegi ébredtségi szintjén, de hosszú korszakokon: egy újabb Eonon keresztül nem is lesz rá módja: kiemelkedni onnan, s feljebb lépni a számára ugyan még láthatatlan, de nem érzékelhetetlen Szférikus magasságba, amely után annyira, de annyira vágyakozna!