Tandari Éva

 

 

 

A Kezdettől a…

 

Avagy;

Tűznek

keresztségével

 

IV. kötet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amiként ígértem, Kedves Gyermekeim, e kötetet már azzal kezdjük, hogy elmagyarázom; miként fog történni a negyedik dimenzióba való felemeltetés, mit is kell értsetek e kifejezés alatt. Elsőként mindjárt előre bocsájtom: semmiképp se gondoljatok olyan jellegű fizikai helyváltoztatásra, aminőt ma a “felemeltetés” szó, mint történést; a ti számotokra jelent. A felemelkedés nem fizikai, hanem szellemi lesz…

~~~~                  ~~~~~                  ~~~~~                  ~~~~~

      És akkor most bontsuk ki, és vizsgáljuk meg elsőként: mit is kell értsetek azon szavak alatt: szféra, és dimenzió.

A szférák, amiként tudjátok, jelen esetben nem a föld körüli légköri gyűrűket: Szellem-energia-gyűrűket jelölnek, míg a dimenziók ezek belső Idő-síkjait.

No, most megint mondtam egy olyan dolgot, amellyel talán néhányan nem tudnak mit kezdeni közületek. Tehát ne az atmoszféra, a troposzféra, a termoszféra, a sztratoszféra, a mezoszféra, az ionoszféra s az exoszféra; azaz a Föld hét Kozmikus gyűrűjére asszociáljatok: a kettő ugyanis nem egy és ugyan az, bár a fizikai szférák, vagyis a légköri gyűrűk nem teljességében elválaszthatóak a Szellemi rezgés-energia egyes szférikus és dimenzionális szintjeitől sem. A hét szellemi szféra a Földhöz tartozik olyan értelemben, hogy a Föld-test körül, csak más-más Időben létezik, ekként más és más térbeli minőségben is vannak a Föld-testtel összeköttetésben. A Föld Szellemi gömbje a Tér-Időben kell megváltoztassa helyét, egy másik Időbe lépve át, s ezzel együtt egy magasabb rezgésszintű Tér-elembe is.

 

De kezdjük talán az elejéről:

Amiként mondtam, a Föld-test Útja a ti jelenlegi Tér-Idő-síkotokon kell végbemenjen! A III. - IV. szféra közé emelkedő Szellemi gömb viszont a ti jelenlegi, valóságnak megélt Tér-Idő síkotok fölé emelkedve folytatja útját, mindahány Szellemi szférával együtt, amelyek természetszerűleg maguk is feljebb emelkednek egy másik Idő-síkra. E kettő; tehát a saját Idő-síkotok, s a Szellemi gömb megváltozott Idő-síkja eltér egymástól: nem az Idő hosszát, hanem az Idő “minőségét” tekintve. A magasabb rezgés-ponton mást jelent ugyanis az Idő, amiként a Tér is, mint a ti erősen besűrűsödött és besötétült Tér-Idő képzetetekben. (Amiként az az anyagba ágyazódott Szellemek esetében is van. Amit ti akként érzékeltek, hogy azok évmilliókig vannak az anyagba ágyazódva, s hosszú százezer évekbe telik, mire az anyag szerkezeti szintjeinek egy magasabb fokára emelkedhetnek, már azon a magasabb szinten fogalmazva meg a maguk testeit; számukra nem tűnik hosszabb időnek, mint számotokra a ti hetven esztendőtök, amelyet viszont a felsőbb szinteken lévők akként érzékelnek a maguk Tér-Idő síkján, mintha ti magatok csupán néhány órát töltenétek egy-azon testben. (Erre még visszatérek, mert ez valóban egy rendkívül fura jelenség!)

Lényegében tehát az fog történni (s most itt konkrétan feltett kérdésetekre felelek), hogy a Föld fizikai teste a “lent” Tér-Ideje szerint járja a maga több évezredes útját: miközben a IV. és az afölött lévő szférák a maguk Tér-Ideje értelmében járják a saját útjukat, amely nem lesz több, mint amennyi Idő ahhoz szükségeltetik, hogy mindazok, akik a Történés pillanatában a Föld Szellemi gömbjével együtt feljebb emelkedtek, s azok utódai, akiknek testei mindinkább hasonlatossá kell legyenek elem-szerkezeti értelemben a negyedik szférabeliek testeihez; végére érnek az Energia-gömb színén megkezdett Útjuknak.

Tehát a Föld fizikai gömbje hosszú ezer éveken át kell járja tovább az útját, míg elérkezhet arra a fejlettségi fokra, hogy maga is a Szellemi gömb Tér-Idejébe emelkedhessék, addig a negyedik szféra szintjéig (bár még az alá, a két szféra közti, úgynevezett “köztes dimenzióba”) emelkedett Szellemi gömbön, a magasabb Idő-síkon alig kétszáz év telik el.

***************************************************

A Föld Szellemi gömbje nem, vagy a rajta lévők számára nem szemmel látható módon fog változni: és mégis, mert a megváltozott Tér-Idő a fizikai elemek belső szerkezetében is változásokat fog hozni. Amiként az Idő; akként az anyag is “felhígul”: ritkább elemszerkezetté válik, s a testek körüli energia-mező követi a fizikai test változásait, maga is nagyobbá, erőteljesebbé, jobban megfogalmazhatóvá: tehát könnyebben érzékelhetővé válik. Akik akkor a Föld Szellemi testén lesznek, lényegében maguk fogalmazzák meg a Föld-testet: a maguk fizikai energiáiból, és Tudati (gondolati), Lelki és Szellemi energiájukból fog megfogalmazódni a Föld-test, s mert hogy a fizikai testek ott is még túlnyomórészt anyagiak, s a gondolatokban is ez rögzült; a Föld-test is azzá kell legyen. De már tisztább és könnyebb elem-szerkezettel bír maga is: amiként a rajta élők testei, az Emberektől az ásványokig bezárólag.

Akik akkor a Föld Szellemi gömbjével együtt emelkednek, elsősorban a már megszerzett Bölcsesség-elemeket kell kibontsák, hogy azok mind tökéletesebb, s mind magasabb szinten való használatával segítsék a Föld-test regenerálódását. Ne feledjétek: azok a történések, amelyek a Föld színén kell meglegyenek, azok tudatába is beíródnak, akik akkor a Szellemi gömbbel együtt feljebb emeltetnek, s ezek az emlék-elemek mind realizálódnak mint Gondolati, vagyis Tudati Energia a megformálódó Föld-test felszínén is, hisz nékik is akként kell folytassák megkezdett Útjukat, amiként azt a korábbi Tér-Idő síkon megkezdték. A Föld-test regenerálódása gyors, szinte szemmel látható folyamat lesz, így a következő Nemzedék már csak elei elmondásából fog tudni a korábbi történésekről.

   És itt ismét álljunk meg egy pillanatra! Sokan képzelik közületek azt: akik felemeltetnek a Föld szellemi gömbjével, a legtökéletesebb Boldogságon kívül semmi egyebet nem fognak érezni. Azt mondják: a testek hirtelen csodássá, ragyogóvá lesznek, a mindent Fény borít el…

Hát ez így, ahogy van: nem igaz! S nem csak hogy nem igaz, de nem is lehetne igaz, hisz egyazon Történés részei és részesei kell legyenek mind: azok is, akik a Túlélők csoportjában lesznek, azok is, akik felemeltetnek, és azok is, akik áldozatául esve a történéseknek: a Láték új eget és új földet… c. könyvben megmutatott dimenzionális pontokra emeltetnek, s még azok is, akik a bennük lévő mélység-vonzatnak engedve az új “fekete lyuk” nevű kozmológiai képződményként ismert negatív szellem-energia gócokba tömörülnek. Ekként a megtapasztalás is mindannyiuk számára adott lesz, s azok, akik felemeltetnek, csak úgy keresni fogják hozzátartozóikat, mint akik a Föld-testen a túlélők közt lesznek! Ha nem ekként volna, nem is volnának alkalmasak rá, hogy egy magasabb szintre emeltessenek, hisz közömbösségük messze kimerítené a törődő Szeretet hiányának minden ismérvét!

Lesz, és kell is, hogy legyen a felemelkedetteknek teljes és tökéletes emlékképe mindarról, ami történt, amiként emlékezni fognak azokra is, akik addig mellettük - köröttük voltak! Bizony, gyermekeim, ez ekként lesz, s ekként is kell legyen: a mélységből való kiszakadás ugyanis nem más, mint Megszületés; és a szülés is hatalmas, visszahozhatatlan élmény: de egyben végtelen szenvedés is úgy az anyának, mint az újszülöttnek, azok testeinek és Tudatuknak. De szellemi Én-részük a szenvedés ellenére is ujjong, hisz megtörtént fölöttük - vélük a CSODA! 

Hogy is mondta a Mester:

“Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Két asszony őröl együtt; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.”

   Ekként tehát lesz, és kell is, hogy legyen szomorúság is a kezdeti időkben: de azok, akik méltóknak bizonyulnak a negyedik szféra magasába emeltetni, ki fogják tudni mondani hittel, már a legelső percen: Legyen meg a TE akaratod!

***************************************************

            Akik a túlélők közt maradnak, azok sokáig még csak észre sem fogják tudni venni: valaki hiányzik, aki addig hozzájuk tartozott! Az anyák megfeledkeznek fiaikról, a férjek a feleségeikről, mert a Hit és Bizonyosság gyengesége csak a rettegés és a pánik megélését, s az ősi menekülési ösztön mielőbbi betöltésének vágyát engedi megfogalmazódni tudatukban. Aztán, már később ugyan eszükbe jutnak eltűnt szeretteik, barátaik és ismerőseik, de csak annyi lesz gondolataik mélyén: jó, hogy ezt ő már nem élte meg… (ha ekként gondolnak az eltávozottra, s nem a harag ébred fel bennük iránta, amiért az “megszökött” a kemény történések elől a “halálba”. Aztán már ez sem lesz elméikben, mert már ezt is felváltja valami kis megkönnyebbült-ségi érzés, hisz ekként kevesebb felé kell osztani azt a kevésnél is kevesebbet, ami megmaradt…