Tandari Éva :

Gyuszkó, ahogy mindenki más a teremben; tágranyílt szemmel csodálta a katedrán álló, csillogó díszekkel, gyertyákkal és szaloncukorkával megrakott karácsonyfát. Hátul állt és egyedül, mint mindig: senki sem akart mellé ülni, hisz ő cigány volt : az egyetlen cigánygyerek az osztályban ...

A tündökletes fa alatt harminckét kis csomagocska várta hogy kiosszák. Harminckettő, bár a gyerekek harminchárman voltak. De Gyuszkó édesanyja nem tudott annyi pénzt sem összeszedni hogy öt mindig éhes gyermekét jóllakassa legalább az évnek ezen a napján; hogy is keríthetett volna hát még arra is valami kis pénzt, hogy befizesse a tanító által kért összeget, hogy a kis Gyuszkó is kaphasson csomagot, mint a többi gyerek ?

És az ajtó hirtelen valóban kitárult, s egy karcsú Ifjú lépett be, aki Gyuszkónak valahol, valamiért ismerősnek tetszett, bár tudván tudta hogy még sosem látta Őt. Az Ifjú hófehér, tündöklőn vakító ruhában volt, s gesztenye-szín fürtjei lágy hullámokban omoltak széles vállára. Tekintete, ahogy a gyermek könnyes szemébe nézett, szinte mágikus-gyógyító Erőt sugárzott, s Gyuszkónak úgy tűnt, mintha az Érkező egyenest a szívébe látna. S ez bizony így is volt. Egy pillanatig néma csend telepedett a csomagjaikat bontogató gyerek-sereg zsongásától hangos tanteremre. Az Ifjú lassan átkarolta Gyuszkó vállát, s lassú léptekkel egész a katedráig vezette. Ott aztán magához vonta lágy, ölelő mozdulattal, s a tanítóhoz fordulva beszélni kezdett, de úgy, hogy azért az ámulva figyelő gyermekek is értsék minden egyes szavát. Szava halk volt és szomorú, mint a nyártól búcsúzó szellőé amikor megkérdezte:

- Hogy lehet az, hogy e gyermek szemében a bánat és a magányosság könnyeit látom e Szent Ünnepen ? Az imént arról beszéltél, hogy ez a nap a Szeretet ünnepe, ám úgy tűnik; ez a szó csak ajkadon él, s nem a szívedben. A szíved halott, üres és néma maradt ezen a napon is, s erre a halott, üres némaságra oktatod a rádbízott gyermekeket is.

Ez a kis gyermek a szegények közt is a legszegényebbek egyike, s mivel idegen is; nem érzed kötelességednek épp úgy kezelni mint a többi gyermeket. Ellököd magadtól kicsiny, ártatlan szívét, s szó nélkül nézed égő bánatát, amint szó nélkül nézik mind e gyermekek is, hisz ezt látják tőled, mint követendő példát. Pedig írva vagyon: " És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be. " (Mát.18.5)

Az Ifjú szavai nyomán sűrű csend telepedet a teremben lévőkre. A tanító nem tudott mit felelni, a gyerekecskék sem pisszegtek egymásnak mint más alkalmakkor, így a végtelennek tűnő csendet ismét az Ifjú törte meg e szavakkal: Érzem : tudod Ki Vagyok, s azt is, mit s hogyan kellet volna tenned. Én azonban most mégsem rád, hanem e gyermekek tiszta, nyílt szívére bízom hogy letöröljék kis társuk könnyeit de úgy, hogy azok soha, de soha többé ne csillanjanak meg szemében hogy szíve mély, s jogos fájdalmát kiáltsák Felém... - azzal csendesen visszakísérte Gyuszkót a helyére, és egy szemvillanásnyi idő alatt eltűnt ...

Ezután sokáig csak a csomagok papírjának csörgését lehetett hallani, s a gyermekek újra és újra felhangzó szavát, ahogy egymás után Gyuszkó elé léptek kezükben tarva a számára kiválasztott ajándékot, s kipirult arccal, őszinte szívvel ismételték el Andika szavait : - Áldott Karácsonyt ...

A legutolsó pad hamarosan tele volt mindenféle, Gyuszkó számára eddig elérhetetlen álomnak tűnő finomsággal; almával, fügével, cukorkával, s mi mindennel nem még , amikor katedrán álló ékes fa felől hirtelen izzó ragyogás kezdte el betölteni a tantermet, s bár senkit sem láthattak, újra az Ifjú lágy hangját hallották :

- Lám ! Az Én tiszta kis báránykáim megtalálták a helyes utat, az egyetlen Utat, amitől valóban áldottá lehet a Karácsony szent ünnepe : megtalálták szívük rejtekén a mindenki felé nyújtható, tiszta Szeretetet, igazán áldottá téve e napot. Én azt kívánom : legyen Áldott ezután minden nap: szívük Szeretete legyen rajta az egyedül-igaz, tiszta Áldás, hogy amerre lépnek e Föld útjain; letörölhessék mind az árvák és kitaszítottak könnyeit, Karácsonyt varázsolva mindig és mindenütt a Szívekbe, hogy örökkön élhessen

Nem is lepődtem meg tehát amikor beléptem a szerkesztőség ajtaján hogy ( amint azt Rostás Farkas György testvér-barátommal megbeszéltük ) hozzáfogjak egy két oldalas kultúrális rovat összeállításához. Annál inkább meglepődtem, amikor a magam elé tett dossziéban semmit, de semmit nem találtam az Ég-adta egy világon ! Se egy verset, se egy novellát, se egy grafikát, vagy művészi értékű, szemet-lelket gyönyörködtető, vagy épp mélázásra - gondolkodásra késztető fotót...

~ Ennyire " szegények " lennénk ? - kérdeztem némán magamtól, aztán azonnal meg is válaszoltam magamnak: Nem ! Ennyire " szegény " mégsem lehet ez a jobb sorsra érdemes Nép ! Az emberek szívében - lelkében még kell, hogy éljen a Szépség utáni vágy. Valahol a névtelenség homályába rejtezve még kell hogy éljenek a Holnap írói - költői - képzőművészei, és bizonyára élnek is, csak valamiért nem bukkannak elénk. Ennek persze több oka is lehet, bár hogy melyik fedi a valóságot ... ?

( Jó : azt aláírom, hogy a beküldött versekért, novellákért, vagy képzőművészeti alkotásokért, azok fotóiért - honorárium gyanánt - sajnos be kell érjék annyival, hogy mind többen és többen ismerhetik meg nevüket, és alkotásaikon keresztül szívüket: álmaikat, vágyaikat, vagy épp fájdalmaikat ... )

Ehhez talán nem szükséges kommentárt fűznöm. Ha Élni akarunk, tűzzel-vassal harcolnunk kell a kultúránkért, s ennek nem csak az értékek megőrzése, de az ifjú művész-nemze-dék kinevelése is elengedhetetlen része. Meg kell keresnünk a tehetségeket, és a legteljesebb önzetlen igyekezettel segítenünk kell őket hogy a pálya mester-fogásait igazán hozzáértő mesterek segítségével gyakorolhassák.

De lehet, hogy ő is eltűnik az ismeretlenség homályában ...

Lehet, hogy az előítéletek kiölik belőle azt a kevés önbizalmat is, ami mára, amikoris munkái először a kezembe kerültek, már csekélynek is alig volt nevezhető: már a gúny, a faji előítéletek kezdik rányitni a szemét korunk sötét és mégsötétebb szellemi foltjaira.

Ennek a sötétségre-ébredésnek a hű tükörképe például : " A Gonosz lelke mindig fekete " - kísérő szöveggel készült grafika, s bizony az öröm mellett ott égett bennem a keserűség is ha az említett grafika, és a többi kisebb-nagyobb munka mély tónusát, már csaknem feszes vonalvezetését figyelem. Bár a témák még a Békesség, a Szeretet adni és kapni-vágyását tükrözik, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, nem nézhetjük tétlen beletörődéssel hogy a " gonosz lelke" amely " mindig fekete " egy nap őt is végleg elborítsa.

Előre is megköszönök minden irodalmi vagy képzőművészeti alkotást már ismert, vagy még a pályája elején álló Művésznek, akik ezáltal is segítenek színesebbé és élőbbé tenni a Ketano Drom - Közös Út kultúrális rovatát, és lehetőséget adnak arra, hogy munkáikat megismertethessük a Világgal ...