Tandari Éva :

 

Éjféli fények ,

~ Mély-sötét Hajnalok ...

 

 

 

 

 

 

Színek,

Szívek,

és

Istenek ...

 

 

avagy :

Az én Marám ...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

~ Mara a rozoga létra tetején állt, és elmélyült ihlettel dolgozott. András, a vajda elhűlve figyelte, mint kel életre a könnyed, szinte egyszerű ecsetvonásokból egy Arc, egy csodálatos női Arc, a legnemesebb és legtisztább romnyi arc, amit a vajda valaha is látott. Az arckép tehát csodálatos volt, András mégis elhűlve figyelte születését , hisz a fal, ahová Mara az arcot megálmodta, a nemrégiben felépített roma-kápolna fala volt, s ott - legalábbis András vajda meglátása szerint - semmi keresni valója még a legtökéletesebb romnyi arcmásának sem.

- Mit csinálsz ? - kérdezte, de a válaszra sokáig várnia kellett. Mara némán, makacsul összeszorított ajakkal állt a létra tetején, s még azt sem vette észre ha az ágakból, és némi hulladék fából tákolt alkotmány keservesen megnyikkant semmi kis teste, pille súlya alatt, mintha csak tiltakozna az is alátámasztva nemtetszésével András véleményét. Csak mikor a sötétbőrű, kissé mandula-forma szemű, égő-piros ajkú, dús, hullámos ében-szín hajú nőalak nyakának kecses ívét is megfestette, nézett le szinte értetlen csodálkozással a vajdára :

- Azt kérded-e, mit csinálok ? Azt-e, vajda ... ? Hát megmondom én teneked, mit csinálok. Amit mindig is szoktam : Festek. Vagy tán te nem úgy látod onnan lentről ?

- Azt látom magam is hogy festesz ! - mordult András haragosan a csöpp festőnő csúfondáros feleletére - De hát mit festesz ? Kit festesz te fel a kápolna falára ? Miféle asszony-személyt festesz te oda ?

- Csak azt , aki oda való ! - felelt szinte durcásan Mara - Az én Máriámat festem, az én cigány Máriámat ... És megfestem karjára az én Kisdedemet , mégha neked nem tetszik is ! Az én Máriámnak az én Kisdedemet fogom a karjára fektetni ezen a képen. Nem a Haarlemiek fekete Máriáját, és nem a fehérek sápadt Máriáját fogom megfesteni, de a magam ... a magunk Máriáját, ahogy az bennem, az én cigány-lelkemben megfogant.

András jobbnak látta ha nem vitatkozik Marával. Tudta hogy most nem volna kellőképp ura szavainak, hát inkább csak vissza-kifordult a kápolnából, s a kis romafalu utcáján lépdelve kiballagott a mezőre. Ott aztán leheveredett az egyik magányosan álldogáló nyír tövébe, s egy fűszálat rágcsálva gondolkodott.

- Hisz meglehet hogy Marának van igaza ! - forgatta magában a gondolatot - Mert mit is keresne egy roma-kápolnában egy hófehér, vagy egy fekete bőrű Szűz képe ? Épp olyan fals lenne, mintha egy Haarlemi, feketék lakta kerület csak feketék látogatta kápolnájának falára, vagy egy Londoni, és csak fehérek látogatta kápolna falára a Mara-féle cigány Madonnát akarnánk felfesteni. Ez sem, és az sem volna hiteles, legalábbis emberi szempontok alapján megítélve. Csakhogy a Biblia szinte félreérthetetlenül utal arra hogy a Szűz, és a Gyermek a fehérek csoportjához tartozónak született. Legalábbis : aszerint a Biblia szerint, amit megintcsak fehérek írtak meg ...