Szüreti bálra készült a környék népe. Messzi falvakból, városokból sereglett össze a nép, mint mindig is, már hosszú esztendők óta . Lassan véget ért a Nyár, bár a Nap még számolatlan szórta csókját Emberre - állatra, erdőre - rétre, fűre és fára, szóval válogatás nélkül Isten minden teremtményére a Föld kerekén szárazon, vízen egyaránt.

Legalább is ; a Föld, e vénséges-vén Bolygó azon felén, hol épp most volt ideje mindennek. Ám Emin Zain a maga kis öt esztendejével még azt hitte, s tán joggal: Annyi, s akkora csak a Föld amennyit ő maga is ismer, s hogy azon a hegyen túl, mely a kis falu tavának túlfeléről a távolból odalátszott, s a Hegy mögötti, távoli várost ölelő Tengeren túl már csak a Semmi, a légüres Tér létezik, míg mögöttük már valóban csak a szinte kézzel fogható " semmi ", a sivár és lakatlan pusztaság terült el, ami tán nem is igazán tartozott a Mindenséghez . Legalább is a falusiak képzelete szerint, hisz a Mindenség csak addig tart, míg Élet van rajta ...