Tandari Éva

És mondá

MESTER…

III. kötet

E szavak után Jézus még hosszan elbeszélgetett az asszonyokkal, akik kérdéseket tettek fel Néki: egészen egyszerű, mindennapi kérdéseket csak úgy, mint mély, filozofikus kérdéseket: s amint eltűnődtek az egyikre adott válaszon, akként tűnődtek el a másik feleleten is, egyként mérlegelve mindent, amit hallottak. Aztán pihentek, s egymás közt beszélték még egy ideig mindazt, amit hallottak, majd lassan készülődni kezdtek, hogy éji pihenőhelyet készítsenek legalább a kicsinyek, s az idősebbek számára. Sokan a János tanítványai közül is velük maradtak, hogy megoltalmazzák őket az éj veszedelmeitől. Mi magunk a Mesterrel a városba mentünk: no, nem a magunk gondolatát követve, mert Jézus maga is az asszonyok mellett kívánt volna maradni, tudva: jelenléte már maga megnyugvást ad azok számára. Ám alig valamivel iménti szavai után egy Simon nevű farizeus tért hozzánk a városból, hogy meghívja a Mestert, s bennünket is.

– Mind jöhetnek, akik Veled vannak. Szállás is, élelem is jut nékik: ha megelégszenek azzal, amit szolgáim is kapnak. Te pedig, Mester, és a te tanítványaid; a házam vendégei vagytok…

A Mester egy pillanatig mintha a távolságot fürkészte volna, aztán követte Simont, s mi véle mentünk. János tanítványai akkor két csoportra oszlottak, s azok, akik gyöngébb testűek voltak, szintén velünk tartottak, míg a másik csoport az asszonyok mellett maradt, amiként azt a Mester kívánta. Ezeknek az előbbiek vittek aztán ételt, hisz az asszonyok épp csak gyermekeiknek és maguknak tudta venni, mert hogy maguk sem a gazdagok, de bizony a szegényebbek közül valóak voltak.

Simon háza csaknem a város főterén állt, s meglehetős tágas volt: látszott, hogy nagy házat vezet, aki lakja. Persze, Simon nem egyedül élt a házban: asszonya, annak szülei, s egy sereg belső szolga és szolgáló, s azok gyermekei éltek vele. Ez utóbbiak ilyenkor, a nagy munkák idején a földeken voltak, ott is háltak, amint az gyakorta megesett, ha a föld messze esett a háztól, vagy annyira nagy területű volt, hogy nem volt értelme hajnalonta kimenni, s késő este visszatérni. Inkább kis sátrakat állítottak, öszvér hátán szállítva maguk után a karókat és a bőröket, s persze az élelmet, s mindent, amire szükségük volt. Ilyenkor akár hetekig sem tértek a házhoz: egy-egy küldönc jött, aki néhány naponként beszámolt urának: hogy haladnak a föld megművelésével, vagy a termények betakarításával.

Most is ekként volt: a szolgák és szolgálók nagy része távol volt, így csak magunk voltunk Simonnal, annak asszonyával, és a két idős szülővel. Simon ételt, és bort hozatott, majd erősen kínálgatott mindannyiunkat. Most még a Mester is evett velünk, hogy ne bántódjék meg Simon, amiért visszautasítja az ételt. Miután ettünk, még az asztal körül maradtunk mindnyájan, s még a szolgák is bejöttek, hogy a sarokban meghúzódva hallgassák a Mester szavait. Simon ugyanis kérdezgetni kezdte:

– Hogyan, miképpen lehetséges, hogy meg tudod gyógyítani azokat, akik elébed állnak? Hogyan van, hogy néked még az ördögök, a démonok, s mind, az elkárhozott lelkek is engedelmeskednek, s egy szavadra elhagyják azt, akit évek óta gyötörtek, s akiből eddig még a papok sem tudták kiűzni azt, aki, vagy ami megszállva tartotta?

— A Mesternek számtalanszor tették már fel e kérdést mások is, olyanok, akiknek nem válaszolt, mert (amint mondta) még nem érettek meg arra, hogy a válasz kezükbe adassék. Ám Simonnak válaszolt, s később meg is magyarázta nékünk, miért…—

~~ A tisztátalanságot csak a tisztaság űzheti el, amint a tisztaság is a tisztátalannak lesz áldozatául, s minél erősebb a szenny, annál erősebb szer kell hozzá, hogy a szenny eltűnjék: legyen az edényen, avagy ruhán. – mondá a Mester – Így van ez az emberek szelleménél, s azok lelkeinél is! Minél erősebb valakiben a tisztátalan, annál nagyobb erővel kell hasson a tiszta, hogy kiűzhesse, ami tisztátalanság amaz emberszellemben van. Senki sem fog szennyes vízben fehér kelmét mosni: épp így nem lehet, hogy bűn akarjon tisztátalan szellemet tisztítani, mert a kelme csak annyira lesz tiszta, aminő tiszta a víz, ahogyan az Ember-szellemek és lelkek is hasonulnak, s olyanná lesznek, mint annak szelleme és lelke, aki tisztítani kívánja azokat.

De épp így: csak a tisztátalan tud besározni valamit, ami fehér: csak a tisztátalan erő tud tisztátalanná tenni bármely Ember-szellemet! S az ellentét igyekszik is magához rántani minden Szellemet, és minden lelket is, hogy bemocskolja, s tisztátalanná tegye azokat, elrabolva azoktól mind, a bennük lévő tiszta Szellemi erőt. Akinek szelleme tisztátalan, azt épp csak érintenie kell: s ama szellem mindjárt azonosul vele, mert nincs ereje ellent mondani néki: abból játszva szippant ki minden csepp erőt, hogy aztán úgy játsszon véle, amint kedve tartja, s akként használja sötét céljaira, amint akarja. Ahol nincs tisztaság, ott az ellen nem is álcázza magát, mert a sötétségben élő nem érzékeli, ha egy árnyék még önnön sötétségébe hull. Ám amely szellem tiszta, ott már ravaszsággal és csellel igyekszik elérni célját, olyan csábításokat tárva a szellem elé, amelyek alkalmasak azt megkötni, hogy többé ne védhesse magát! Amint az erős ember házának kincseit is csak akként rabolhatja el bárki gonosztévő, ha megtéveszti, tőrbe csalja és megkötözi amaz erős embert: akként téveszti meg, csalja tőrbe, s kötözi meg az erős, ám mégsem kellő mértékig erős szellemet is az ellen, hogy kirabolhasson abból minden tisztaságot, a maga tisztátalanságát töltve abba. E kötelek, amelyekkel ama szellemek ellen tör, mindig kívánatosak a testi tudat előtt: a Föld minden javai és dicsőségei azok, amelyekkel elkápráztatja és elámítja a tudatot a mélység fejedelme; s a magát erősnek és biztosnak tartó Ember-szellem úgy hull az elámított, s elgyengült tudat elé állított kelepcébe, mint valamely óvatlan erdei állat a veszedelmére állított csapdába. E köteleket kell feloldani ahhoz, hogy a Szellem szabadulást nyerjen az ellentét fogságából. Amint az okos asszony teszi, ha észre veszi: a víz már nem tiszta, amelyben mosni akar, vagy a szer nem elég erős: kiönti a tisztátalan vizet, s újat tölt a mosóedénybe, vagy új, az előzőnél erősebb szert vesz elő, s azzal lát neki a szenny eltávolításához. A megszállott szellem már nem elég tiszta, és nem elég erős, hogy önmagát is, s a tudatot is megtisztíthassa a tisztátalan elemektől: e szellemekre az Atya kristálynál tisztább Erejét árasztom, megtisztítva, s meg is erősítve azokat, hogy attól kezdve ismét a tisztaságban élhessenek. Amint az erős szer azonnal kioldja a ruhából mind a tisztátalan anyagot, akként oldja fel, s űzi ki a szellemből Atyám ereje mind a tisztátalan elemeket. Attól fogva azonban ismét a Szellem feladata: megóvni és megőrizni az ismét birtokába adott tisztaságot, hogy az ellen ne keríthesse újra hatalmába, hogy a mélység sarába rántsa. Úrrá kell tudjon lenni a tudat késztetései fölött, hogy a tudat már az ő, s ne az ellen szavát kövesse.