Tandari Éva

 

 

 

És mondá

 

a

 

MESTER…

 

 

IV. kötet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

            — Én vagyok amaz élő kenyér…– mondta Tiberiásban a Mester, s ez azt jelenti: az a Szeretet, amely Benne él: Az Istennek Szeretete, amely minden Élőnek Kenyere, hisz az minden Lét oka és alapja, kiindulópontja: legyen annak bárminő megnyilvánulási formája. Aki nem fogadja be, s nem árasztja tovább szívéből e Szeretetet, nem is lehet képes rá, hogy megszabaduljon a legfőbb bűntől, amely épp a szeretetlenség, amely viszont minden mélység alapja. Aki e Szeretetet nem zárja magába, nem is képes szellemével kiemelkedni a szeretetlenség börtönéből: vagyis a mélybehullott szellemeket fogságában tartó sötétségből.—

 

Miután Mesterünk e szavakat szólta, továbbindult megkezdett útján. Most nem állt meg, s nem magyarázott semmit: jóllehet ez is, és az is utánaszaladt, hogy kérdéseket tegyen fel néki: hogyan, miként kell értelmezni iménti szavait.

            Akkor Názáretbe tértünk, amint azt Mesterünk ígérte is Anyjának s miután köszöntöttük Máriát, a zsinagógába mentünk, hogy a Mester ott is taníthasson, ahogyan korábban eltervezte. Érkezésének hírére sokan összegyűltek akkor, s hallgatták szavait, de nem értő elmével, s nem nyílt szívvel: de gúnnyal fogadták azokat. Egyik-másik azt kérdezte a mellette állóktól: Nem-de: ez az a Jézus, a Mária és József fia, aki itt, a szemünk előtt nőtt fel…? Hisz emlékszem rá: nem tanult többet, mint a többi, hozzá hasonlatos gyermek: hogyan akar akkor mégis az Írás szavaival oktatni bennünket, akik száz-annyit tanultunk? Mesterünk akkor azt mondta nékik:

            ~~ Érzem és tudom: az én földemen nincs nékem szavam előttetek! Érzem és tudom, és bánattal és mély fájdalommal telik az én szívem értetek…

            Most bizonyára azt  mondjátok nékem a ti gondolataitokban: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat, hogy higyjünk. De egy Próféta sem lesz kedves az ő hazájában! És tudjátok magatok is ennek okát: hisz az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; ám azok közül egy sem tisztult meg, csak a Siriából való Naámán.

 

            Sokan haragra gerjedtek a Mester ellen a zsinagógában, mikor ezeket hallották, mert hogy Naámán, akiről szólott, a pogány Siriában élt, maga is pogány: s a Mester most azt helyezte példájában eléjük: hitben nevelkedett zsidók elé…

Erős haragra gerjedtek Ellene, s bárhogy igyekeztünk is Mesterünk védelmére lenni; kihurcolták magukkal a városon kívülre, majd ott megragadták, és annak a hegynek szélére vitték őt, amelyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.

            A Mester egyetlen mozdulattal sem védekezett, ám amikor már a hegy szélén, a szakadék mellett álltak, egyszerűen átment köztük, s eltávozott anélkül, hogy látták volna; mikor, hogyan, s merre távozott közülük.

            Ez először értetlen haraggal, majd döbbenettel töltötte el őket: ám akkor sem nyílt meg az ő szívük, hogy ím: ismét csodát cselekedett az Úr, s hozzá az ő szemeik láttán…

 

            — A Siriában élő Naámán a nagy járvány idején az egyetlen méltó és tiszta ember volt, akinek épp e tisztaságáért kegyelmezett meg Isten, s azért még, hogy intse az akkori zsidóságot: nem a születés szerint magukénak mondott ~ vélt kiváltság, de a valós lelki - szellemi igyekezet és tisztaság az, ami Isten kegyeltjévé; Kiválasztottá teszi az embereket. Erre a tiszta emberre, s az akkori tisztátalanságban élő zsidóságra utalt a Mester, tehát azt mondotta ezzel: tisztátalanok vagytok, és hitetlenek, amint azok a poklosságban szenvedett Izráe-liták, akikre épp a maguk tisztátalansága végett szállott ama kór oly erővel, hogy még a csoda sem tisztíthatta meg attól őket, mert betegségük az ő szíveik hidegségében gyökerezett.

            S bizony: így van ez a ti jelenetek során is! Akik nem vállalásuk szerint, vagy nem megtapasztalás végett kell egy-egy gyógyíthatatlan betegséget elszenvedjenek, azoknak szelleme beteg: azt kellene gyógyítsák, s azt kellene először megtisztítaniuk az őket gyötrő kórtól: kevélységtől, irigységtől, haragtól, gyűlölettől, hamisságtól, vagy ami a legfőbb kór még ma is (sőt: egyre inkább!!) a szívekben: a szeretetlenségtől… —

 

            Mire a Mester ellen kelt zsidók visszatértek a zsinagógához, mi már Máriától is búcsút vettünk, s útban voltunk, hogy visszatérjünk Kapernaumba. A következő szombat-napot min-denképp ott akarta tölteni ismét Mesterünk, mert tudta: sokan lesznek ott azok közül, akik ama kenyerekből ettek, s azokat akarta most első sorban tanítani.

            Pénteken, a délutáni órákban értünk vissza. Akkorra az idő már ismét zordra fordult, s már visszavonhatatlanul beköszöntött a tél: hát nehezebben is haladtunk. De amint azt a Mester tervezte: szombaton már a zsinagógában ültünk, s hamarosan a Mester szavait hallgattuk, amint ekként tanította az embereket:

 

            ~~ Nemrég utánam jöttetek sokan, akik ama kenyerekből ettetek. Ha emlékeztek: akkor azt mondtam néktek:

            Ne a kenyérért, ne az evilági eledelért törjetek, ne az legyen a legfontosabb, mert aki azt eszi, megéhezik ismét. De keressétek és vágyjátok az Életnek Kenyerét, amely megmarad az örök életre. Ama Kenyérre, amelyet az Emberfia ád néktek, amint az az Atyának rendelése is a Fiú számára Akit ő elpecsételt magának.

            – Mit csináljunk, hogy elnyerhessük az Életnek Kenyerét? - kérdezték akkor többen is, s a Mester azt mondta:

            ~~ Éljetek mindenkor az Istennek rendelései szerint!

            – S hogyan, miként kell éljünk, hogy egészen az Isten rendelései szerint éljünk? Mi az Istennek rendelése? - kérdezték ismét,  mire a Mester ekként felelt:

            ~~ Az Isten rendelése szerint való cselekvés és élet az, hogy higyjetek abban, s annak Szavában, akit ő küldött.

A farizeusok közül egy, aki nem volt ott a pusztában, megkérdezte:

            – Micsoda jelet mutatsz, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz? A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük az ő Mózesük.

Mondá erre a Mester:

            ~~ Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta nékik a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.

            Akkor azok egyike, akik a pusztában voltak, s ettek ama kenyérből, most azt kiáltotta:

            – Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!

Jézus pedig mondá néki:

            ~~ Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, sem-miképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjazik soha. De mondom néktek, hogy noha láttatok is engem, mégsem hisztek. Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem. Mert nem azért szállottam le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát betöltsem, aki elküldött engem. Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem megtartsam mindenkor, s hogy feltámasszam azt az utolsó napon.