Tandari Éva
Ha megölik
a
Szívet…
A P. -i fogház helyettes vezetője; Dr. Kerekesi letette a kávés csészét, rágyújtott, majd elgondolkodva fújta maga elé a füstöt. Aztán egy idő múlva megszólalt, mint aki egy régebbi témára tér vissza. Ez így is volt: a vele szemben ülő Ágoston doktor ugyanis az intézmény egy régi ismerőséről: Orsós Annáról faggatta már egy ideje…
– Hogy ki ő? Honnan jött, hogyan élt? – Ki tudja…
Hogy miért tette, amit tett? – Kit érdekel…
Itt, a történések eme szakában már sem ez, sem az nem fontos. Itt ő is, mint bármely más elítélt: csakis, és kizárólag bűnelkövető, egy a sokszáz, vagy inkább sokezer közül, aki megkapta, s és le kell töltse a büntetését, függetlenül attól, hogy tettét a tudatlanság, a könnyelműség, és a könnyű pénz-szerzés vágya, vagy a kényszerűség parancsoló, követelődző szavára tette-e…
Itt már az ok nem számít, megszűnik létezni, amint valamilyen szinten, és valamilyen formában megszűnik létezni az egyéniség is. Itt már csak bűnösök vannak, akik fölött kimondatott az ítélet, s nekünk már csak az a kötelességünk, hogy ennek az ítéletnek a végrehajtását megvalósítsuk. Ez a rend, a szabály, vagy ha úgy tetszik: ez a Törvény, amit nekünk minden körülmények között érvényre kell juttatnunk …
Orsós Anna, az akkor tizenhat éves kis cigánylány mint többszörös visszaeső: lopásért került a bíróság elé, ahol aztán rövid úton ki is mondták fölötte az ítéletet. Fölötte, és még valaki fölött…
Egy ártatlan, még meg sem született gyermek fölött, aki Anna szíve alatt rejtőzött. Mert az ítélet, bár csak anyját volt hivatva büntetni: épp úgy sújtotta a majd csak öt hónap múlva megszülető ártatlan gyermeket, mint Annát, bár ezt akkor még maga Anna sem tudta. S nem is tudhatta; legalább is nem gondolt rá amikor lopásait elkövette, hisz az eszébe sem jutott, hogy egy nap rajta veszthet…