Avagy ; Ébreszto az Embernek ...

~ Hajnalkával egy oktatás utáni, vagy ahogy eleink mondták volna ; egy kora délutáni órán találkoztam. Épp kötelező sétámat végeztem, mikor egymásba botlottunk. Arcán, szemén láttam; valamiért szívesebben venné ha meg nem történtté tehetné a váratlan találkozást, de már nem térhetett ki előlem. Én persze annál inkább örültem a véletlennek. Mint minden korom-beli fiatal, szerettem így " belebotolni " egy-egy múltból ittragadt öregbe, hisz fajtól és nemtől függetlenül igen mulatságosak voltak. Igaz; tanulni is lehetett volna tőlük jócskán, főként a Nagy Változást közvetlenül megelőző, és az azóta eltelt évszázadok történelmét, de hát mikor gondolt egy fiatal a tanulásra, ha helyette - főként a más rovására - mulathatott is ? Bár tanáraink nem nézték jó szemmel ha az öregeket faggattuk majd jót nevettünk a hátuk mögött, de ez tán szintén természetes, hisz maguk az oktatók is az idősebb - ha nem is a Hajnalkához hasonló, már-már matuzsálemi kort megért - emberek közé tartoztak, így még jócskán több volt bennük is abból az őseink által egykor " nosztalgiának " nevezett gondolati , vagy inkább érzelmi torzulásból, mint az én korosztályom vegytisztán a realitásra és az ésszerűségre épült gondolkodásmódjában, melyben nyoma sem volt, mert nem lehetett többé a szükségtelenné vált érzelmeknek . Nem számítva persze az alapvető, a Faj fennmaradásának érdekében kiküszöbölhetetlen szituációkat mint amilyen például az anyaság, s talán még valamilyen szinten az anyaságot megelőző, fajunk ellentétes nemű egyedeihez való közelkerülést, annak bizonyos érzelmi töltését, ami a fogamzás után természetesen újra elillant, mintha soha sem lett volna ...