Tandari Éva :

Két kis történet ...

 II.

Tegnapok árnyán túl

a Holnap

szemébe nézve ...

~ Az azúrkék ég alatt álltak, szinte karnyújtásnyira a Nap izzó korongjától. Két ifjú Ember ; egy fiú, s egy leány.

A levegő oly tiszta, oly sűrű volt, hogy szinte harapni lehetett. Az égen egy-egy bárányfelhő úszott szelíden, mintha a távolba merengő fiatalokat figyelnék mélán, hogy aztán továbbúszva átadják helyüket az utánuk jövőknek.

A két fiatal már vagy egy órája állt ebben a mindent betöltő némaságban. Mert néma volt köröttük a táj, mintha csak kiszakadtak volna Térből és Időből, hogy a Végtelen peremén állva szívhassák magukba a Mindenség éltető lehelletét .

Néma volt köröttük a táj, néma még akkor is, ha a mögöttük lévő erdő ezer és ezer hangon zsongta a lágy szélbe a maga öröktől ismert dallamát...

~ Milyen csodálatos innen a Világ ... - szólalt meg szinte súgva a lány - Olyan békés, és tiszta...

- Ja, innen ... De csak innen. Hogy ott milyen, lent a völgyben, azt te is tudod. - felelt keserű hangon a fiú, s ledobta magát a fűbe .

- Ne légy cinikus ... - súgta még mindig csöndesen a lány, mintha a Végtelen érzése elvette volna a hangját - És főként közömbös ne légy. Nem hiszem, hogy akadna még egy ember aki ebben a pillanatban annyira a tenyerén tarthatná a Mindenséget, mint épp mi ketten : Te és én ...

- Mindenség ? Nem egyéb ez a te " mindenséged " , mint egy mocskossá tett, vén sárgolyó ! Ez a tiéd, és ez az enyém is ebben a pillanatban. Ezt, ezt mind ránkhagyták örökül az őseink. Ez a Valóság. A többi mind csak ábránd, csak illúzió... És ábrándokból, illúziókból nem lehet megélni ! Még csak vegetálni sem. És én igenis; élni akarok ! Itt, és most, ebben az évezredben, ebben az évszázadban, és ezen a Föld nevű valamin. Ha már itt jöttem világra , jogom van élni is itt, nem csak vergődni, mint egy csapdába esett állat !

- Ne lázadj ... - csitította szelíden a lány, bár tudta : hiába.

Tudta, amint azt is tudta; a fiúnak tökéletesen igaza van. De akkor is. Ha a Föld már valóban nem más is, mint egy kifacsart, agyon-nyúzott romhalmaz, ha a lenti, a völgyben húzódó lét már csak kín és gyötrelem ...

- Ez a Pillanat akkor is maga a Csoda ! Ezt nem engedi bemocskolni senkinek . Még neki sem...

Hirtelen a fiú ajkát érezte csupasz nyakszirtjén.