Tandari Éva:

…láték új eget

és új földet…

(Ján.jel.21.1)

I. kötet

– Bolond vagy te, édes egy komám…! Én mondom: bolond vagy. Még hogy új ég, meg új föld…! Egy csudát! Ezt a földet kellene rendbe szednünk, ameddig nem késő… és nem az Isten dolga ez, nem Neki kellene itt valamit tennie, de nekünk: embereknek. És meglátod: nekem lesz igazam. Itt bizony semmiféle új ég, és új föld nem lesz, de az is igaz, hogy ha így folytatjuk, hát egyszer csak ez sem lesz. Semmi sem lesz, ahogy nincs is, csak a hozzád hasonló képzelgők fejében. Ott igen: ott van… Tudod, mi van ott? Zűrzavar, egy-komám, az van ott. De ez persze nem a te hibád, és még csak nem is valami új keletű dolog. Tudod; az Ember, mióta csak értelemmel bír, mindig próbálta magában feloldani a tudatára feszülő félelmet, ami megint csak nem csoda. Nehéz… nagyon is nehéz elfogadni azt a tényt, hogy ma még itt vagyunk; még élünk, még gondolkodunk, szeretünk, alkotunk, sírunk és nevetünk, haragszunk vagy éppen gyűlölünk, hogy kicsivel később talán megbocsássunk, aztán mindezt holnap szépen utánunk dobják a sírba, azzal kész: nem marad utánunk semmi, csak néhány fakó emlék, hogy az emlékezőkkel együtt azok is a sírok mélyére kerüljenek, végleg lezárva a mi egykor-volt útjainkat is. Ettől a végleges megsemmisüléstől fél az ember, s ezért aztán kitalál magának mindent: Istent, vagy Isteneket, Mennyországot poklostul – mindenestül, a lélekvándorlást, vagy a reinkarnációt és a szellemvilágot, vagy épp a Nirvánát: látod, még válogathatsz is a tév-eszmék közt, nehogy túlságosan egyhangú legyen. De igazság persze egyikben sincs, ha csak az nem igazság benne, hogy sokak számára tényleg elviselhetőbbé teszi a halál gondolatát, de még talán magát a halált is. És most ne kezdj nekem arról papolni, hogy a gondolat és az érzés megfoghatatlan, tehát nem lehet halandó sem… Ezek is ezer éves bölcselkedések, de csak bölcselkedések: semmi több. Ugyanis még egy ember nem bizonyította be (nekem legalább is nem, és egyetlen hozzám hasonló, reálisan gondolkodó embernek sem), hogy bárkit túl élt volna az a valami, amelyben a gondolatok, vagy az érzések megszülettek…