Tandari Éva:

 

…láték új eget

és új földet…

(Ján.jel.21.1)

III. kötet

 

 

 

 

– Az Ezer éves Birodalom időszaka tehát véget ért. Azt, hogy melyek voltak az azután következő történések, inkább csak nagy vonalakban mutatom meg, s csak néhány főbb eseményre térnék ki, ugyanis az a korszak… nem fog túlságosan különbözni attól a korszaktól, amelyet ti “jelennek” ismertek, s éltek meg. Egy ideig legalább is szinte tökéletesen egyezik a kép.

Attól a ponttól viszont, ahol a történések más fordulatot vesznek, ismét részletesebben fogom ismertetni az Emberiség életének egyes állomását. Azt azonban már most előre bocsájtom: az általam megmutatni szándékozott képek inkább csak egy-egy történet irányát, s nem magukat a várható, konkrét eseményeket akarják megmutatni. Tehát azt: egy adott helyzetre hogyan, s miként reagál az Új Emberiség tisztultabb, s hogyan és miként azok a történetünk során szintén Ember-testekben lévő, de a mélység fogságában vergődő szellemiséggel közéjük érkezettek. És most lépjünk is tovább…

Az általatok, és persze az Új Emberiség által is Fekete Lyuk néven ismert kozmikus jelenség tehát eltakarta a Kis Napot. Hogy teljesen magába zárta-e, avagy sem, azt az Új Emberiség tudósai és űr-kutatói nem tudták megállapítani. A földi műszerekkel nem hatolhattak keresztül a képződmény sűrű tömegén, pedig a legérzékenyebb röntgen-sugarakkal is megkísérelték megállapítani: mi történt a valóságban, hogy tudják: mennyi esélye van a Földnek arra, hogy egyszer vissza kapja a második legnagyobb Égitestet, amely időjárását is jelentősen (és kedvezően) befolyásolta. Miután az összes rendelkezésükre álló eszköz csődöt mondott, egy egész űrhajó-rajt küldtek fel a helyzet minél behatóbb vizsgálata céljából, de egyetlen űrhajó, egyetlen, kutatókkal és tudósokkal felszálló, s az űrhajóknál lényegesen jobb felszereltségű űr-busz sem jutott a megfigyelni kívánt objektumnak még csak a közelébe sem. A kudarcok láttán megkísérelték megkerülni a jelenséget, hogy hátulról próbáljanak a mélyére hatolni: hát ha valamiképpen mégis pontos képet kaphatnának a Kis Nap helyzetéről, és persze annak jelenlegi állapotáról, de ez a próbálkozás is kudarcba fulladt. Bár ami azt illeti, a tudósoknak talán ez nem is volt meglepő, hisz a Föld többi obszervatóriumának megfigyelései szerint az Égbolt ama részén, ahol a Fekete Lyuk nevű képződmény haladási útvonala a Kis Napig vezetett, az égbolt dermesztően üresnek és kihaltnak tűnt. Sem egy csillag, sem egy Bolygó, de még csak az Űr szinte minden pontján beérzékelhető, felhő-szerű formába tömörülve úszó por sem volt látható, még a legérzékenyebb optikákon keresztül sem. Így nem volt csodálni való, hogy egyetlen Űr-jármű sem volt képes a képződmény, és a fogságába esett Kis Nap mögé kerülni. A visszatérők beszámolói szerint amikor akár az általuk elérhető legnagyobb távolságban megkíséreltek rátérni a Lyuk pályájára, valami olyasféle Fal állta útjukat, mint amilyenről annak idején Toms Vatkins beszámolt, aki (amint arra még biztosan emlékeztek) a Bermudák előtt akadt el gépével az előtt a bizonyos energia-fal előtt, ahogy utána is minden élettelen és élő, légben vagy a vízen arra felé haladó test közel egy évszázadon át, s amely fal azóta nyomtalanul és teljesen eltűnt.

– Talán csak annyi a különbség – volt az űr-pilóták egybehang-zó véleménye – hogy míg a Bermudák előtt emelt fal szinte gyengéden állta útját az arra haladó gépeknek, vagy a felé közeledő, óvatlan madaraknak, addig a megfigyelni szánt objektum nyomán képződött erő-réteg úgy vágott bennünket vissza, hogy utunk kis híján tragikus véget ért…