~ Most meg hová indulsz ? Megtudnád mondani; hová a fenébe mész ? Mi van, megnémultál ? Vagy olyan nagy ember lettél hogy már meg sem ismersz ? Legalább válaszolj, hallod ?

Aki ilyen makacs kitartással követett, és próbált mindenáron szóra bírni, egy régi cimborám ; Andris volt. Hogy milyen Andris ? Ki tudja ... Én csak úgy ismerem hogy Andris és passz. Pontosabban : úgy ismertem mielőtt bekerültem. Hogy most hogy ismerem ? Azt hiszem sehogy. Na, nem mintha azelőtt ismertem volna, de akkor még egyáltalán nem is állt szándékomban megismerni. Sem őt, sem mást a Csapatból. Elég volt annyi, hogy együtt vagyunk, jókat ökörködünk, nagy bulikat rendezünk, bepiálunk, benyomunk mint a barmok, a többi le van ejtve. Vagyis; le volt ... azt hiszem, még szoknom kell ezt az újfajta " ragozást ". Na nem mintha nehezemre esne, - mindig is könnyen alkalmaztam a mások által elémtárt változások mímelésének művészetét - vagy kedvem ellen való volna a változás, mert hát Andrist már alapjáratban is rühelltem kezdettől fogva, csak hát azért mégis : éveken át koptattuk együtt a flasztert azzal a barbárral, hát persze hogy nem lehet mindent elfelejteni néhány hónap alatt. Hogy egészen pontos legyek ; "csak" tizenhét hónapot és huszonkét napot voltam bent, mert az előzetest is beszámították. Igaz hogy az már maga is jó négy hónap volt "kóstolónak", csak hogy szokjam. Közben persze egyfolytában azzal kábítottak hogy kiengednek és szabadlábon védekezhetek, de ebből aztán nem lett semmi. Még a slozira sem engedtek ki, legalábbis egyedül nem, hát még az utcára, a haverok közé. A kis Vadorzó még mindig bent van, néhány évig azt hiszem bent is lesz, ha csak nem harmadolják. De azt kétlem, nem olyan csendes gyerek ő hogy csak úgy befogja a száját ...