“Van, kinek a Szeretet rab-lánca kell

hogy Szabad lehessen…

Van, ki Szabad kell legyen ahhoz,

hogy Szeretni tudjon… ”

Tandari Éva

Sikolyok

és

sóhajtások

XIII. kötet

Miattad is…

Zárd magadba a kínt

Fedd, és feledd el mind,

Lelkednek izzó sebeit

Tekints a Krisztus ezer

könnyére, sebére, és tudd:

Ő az, ki Szeretni igazán

és megbcsájtni szívvel

majd megtanít…

És tekints Mária kín-tépte

vérző szívére: kell, hogy érezd,

és meg is éld magad is mind

az Áldott Szívben reszkető

keserves, izzó könnyeket

hogy ne lásd a magad

kis földi könnyét: tudd

mindahány könnycsepp

az Áldott Anya Szívében

érted…

de miattad is

és Mindenekért pereg

Csak a szív, s az értelem…

Szorongó féltés ül szívemen

De csak a szív zokog, s az értelem:

az Isteni bennem most is, még így is

néma, könnytelen és bizakodó marad.

– Látom: érzem bőrömön mindahány

keserves kínodat (megmutatta már

a Sors nékem is egykor azokat…):

hát véled sikolt fel bennem a fájdalom,

melynek emléke újjá éled Benned:

hát nem lehet nem osztoznom Sorsodon!

De csak a Szív, és az értelem zokog

és sikolt fel keserű szókat Istenhez

az Isteni bennem, miként benned is

tudja: mi ellenedre látszik esni e

zord, fagyos Lét-veremben;

az nem lesz lehetséges

csak örökkön Éretted a

Végtelen Istenben

Azt kérded…

(GY. A.-nak, s még sokaknak)

Azt kérded: miért ül

könny ma is arcomon…

Azt: miért sikolt a kín

minden leírt soromon…

Azt kérded: mi bennem

e felbonthatatlan fájdalom…

Nem tudom. Csak azt érzem:

a Föld, s tán minden

Világok súlyát hordom…

– Hordom öröktől eltaszíthatatlanul

szívemen, lelkemen, fáradt vállamon

De tán csak a saját évezredes,

vagy tán évmilliók óta őrzött

feloldatlan bűneim vad terhei azok

melyek minden súlya most egyszerre

vág és tép és éget, mint pokolbéli

tüzes és vad karom: nem tudom!

De ha lehull arcomról a jól-rosszul

festett máz, s már saját arcom néz rád

nem lehet könnyeim titkolnom.

S akkor azt tárom eléd, miként

elém is az áll minden végtelenbe hulló,

némává csendesült, fakó hajnalon,

és akkor nem lehet ezer és millió könnyem

nem a sorokba s a sorok közé - tán hogy

enyhet leljek… - Létem és lényegem

poros zsákjából kiszórnom…