„Van, kinek a Szeretet rab-lánca kell

hogy Szabad lehessen…

Van, ki Szabad kell legyen ahhoz,

hogy Szeretni tudjon…”

Tandari Éva

Sikolyok

és

sóhajtások

XIV. kötet

Üres lapra…

Üres lapra írtam fel egykor nevemet

Egy oly lapra, amelyre még nem írt

akkor egy szót… egy betűt sem a zord

kemény-tollú Élet: egy oly lapra,

melyre csak Isten írhatott aztán, és melyet

olvasni is csak Isten fog akkor, ha egyszer

le nyúl értem az áhított vég, s már nékem is

fel lészen olvasva az Ítélet. Akkor…

de vajon akkor, ha elém állnak

az Út szélére vetett bűn-kövek, és vádlón

mindent számon kérnek: hogy fogok

Isten Krisztusának szemébe nézni?

Lesz-e merszem, hogy vakmerő-bátran

felvállaljam Utam minden percét?

Vagy (amiként most teszem) csak

lehajtott fővel, magam szégyellve

hallgatom bűneim garmadát, miként

a gyermek, ki ismeri és tudja, s még

igaznak érzi: el mégsem tudja hinni igazán

a szépnek hazudott rémmeséket…?