Szavak
a Csendben
„Az Úrnak törvénye
tökéletes, megeleveníti a lelket;
az Úrnak bizonyságtétele
biztos, bölccsé teszi az együgyűt.”
(Zsolt. 19.8)
XI. kötet
— Egy rövid részlettel, s annak reátok vonatkozó
magyarázatával kezdem sorozatunk e következő kötetét, kedves gyermekeim. Azt
hiszem, e magyarázathoz szükségtelen bármit hozzáfűznöm…
„Voltak törzsek, amelyek a kezdetektől
nagyszerű fejlődést produkáltak, de voltak olyanok is, amelyek nem csak hogy
nem fejlődtek, de egyszerűen eltűntek még a környékről is, ekként ez utóbbiak
Oktatói már nem keresték őket. Más törzsekhez indultak, hogy már azoknak
adjanak át egyes szükségesnek ítélt Bölcsesség-elemeket, s ha azok nyitottak
voltak, és képesek voltak befogadni a Tanításokat, az Atlantisziak azokhoz
tértek vissza időről - időre: miközben gondolati úton az elsőként kiválasztott
törzs, vagy a törzs utódainak további Útját is figyelemmel kísérték. Ez utóbbi
a későbbiek szempontjából volt szükséges, így akkor, azokban az időkben még
csak nem is jelezték az útjukat járó törzseknek: figyelnek, s egy bizonyos
formában és módon ügyelnek is rájuk. Pedig ekként volt, mert hisz az akkor
vándorolni kezdő törzsek a későbbiek során nagyon is fontos szerepet kellett
betöltsenek, amely szerepre éppen e vándorlás tette alkalmassá őket, mert nem
csak hogy több megtapasztalás birtokosaivá lehettek, mint a már letelepedett
csoportok, de több, a kezdeti időkben magukra vett negatív energiát voltak
képesek kiégetni is magukból. S most nem is annyira a már fizikai testekben
magukba gyűjtött negatív energiákra, mint inkább az Én-részek által a lefelé
vezető Út során, s éppen az Út egyes állomásainak megfogalmazása révén
felhalmozott negatív energiára gondolok, amelynek egy jelentős része mindmáig
megmaradt az egyes Népek és Nemzetek többségében, mint csoportos, s mint egyéni
karmikus energia, amelyeket csak az egymást követő történések égethetnek ki a
Nemzeti, s az egyéni Tudatból is. Azon történések, amelyek lényegében mindahány
Népet és Nemzetet utol kellett, hogy érjenek, de amelynek a vándor életmódot
folytató Népek (vagyis, akkor még csak törzsek, és csoportok) elébe mentek,
gyorsabban égetve ki ekként a kezdeti negatív elemek legsötétebb foltjait.
Igaz: e vándorlások során egy sor újabb, már fizikai-szintű karmikus elemet
fogalmaztak meg maguknak e törzsek és csoportok: de felül tudták írni a lefelé
vezető Út egyes sötét elemeit, s ezáltal még akkor is magasabb szintre
emelkedtek, ha a látszat, s a fizikai sík Törvényei értelmében mélyebb szinten
álltak, s több negatív elemet zártak magukba, mint letelepedett társaik.”
— S lényegében már itt megkezdődött annak a nagyon is
kezdetleges, barbár törzsnek a fejlődése, amelyből később a magyarság kellett
kiformálódjék. Amiként mondtam, a Magyarság tagjai közé ma leszülethetők
szellemi Én-része a Holnapok történései végett olyan Utakat kellett
felvállaljon, amely alkalmas volt a negatív energiák kiégetésére: ezzel együtt
viszont a majdani Nemzet is végig kellett járja a maga Útját, éspedig a
legmélyebb mélységtől, tehát a legdurvább barbárságtól indulva: amellett, hogy
a törzs, a majdani Nép tagjai közt időről - időre meg kellett szülessenek azok
a magasabb szellemi szinttel bíró személyek is, akik ha csak a háttérből is, de
a jelen Földterület felé kellett tereljék, s a holnapok várt - várható
Feladatára kellett felkészítsék a Népet, a Nemzetet.
Annak,
hogy Mária Országa vagytok, az a jelentése: Mária a Szeretetért kész, és képes
is volt a mérhetetlen fájdalom ellenére is szeretni azokat, akik Egyszülöttje
halálát okozták. Tehát képes volt ugyanazzal a Szeretettel fordulni az Emberek
felé, amily Szeretettel azok felé az Egyszülött fordult, s képes volt a
Szívéből alááramoltatott Szeretet-sugár révén a legteljesebb és legtökéletesebb
Szeretetről tanúságot is tenni, amely Szeretet-cselekvés szerződés volt Közte,
és az Egyszülött haláláért felelős Emberiség közt azon a Bolygón, amelynek
lakói okozták az Egyszülött szenvedéseit és halálát, s okozták ekként magának
Máriának is minden szenvedését. Mária azonban kész volt feledni is minden ő
szenvedését, hogy ne őrizzen meg Szívében mást, mint azt a Szeretetet, amellyel
Fia szerette, s szereti mindmáig az Embert.
