Tandari Éva

 

 

 

Szavak a Csendben

 

XII. kötet

 

„Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén,

hanem Istennek erején nyugodjék.”

(1 Kor. 2.5)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét itt vagyok az ÚR nevében, gyermekeim!

 

 

Amiként folyamatban lévő munkánk új kötetének elején ígértem, jelen kötetünket azzal kezdem, hogy röviden elmondom, mi volt az, ami munkánkat veszélyeztette. E kis ismertetést (amely miként mondtam: nem magyarázkodás kíván lenni, hisz annak, ami tiszta, nem kell bizonyítsa, hogy tiszta) két, általam leközvetített Üzenettel kezdem, mégpedig megfordított sorrendben. Ezeket követően azt is közzé tétetem, amit mint személyes Üzenetet: munkatársamnak abban a bizonyos „titokdánkban” adtam át, hogy erőt öntsek háborgó, vagy inkább csak döbbent, és fájó Tudatába - szívébe. Hisz ténylegesen is akként történt, amiként Mi vártuk, s arról az oldalról érte az első támadás, amerről nem várta, s nem is várhatta volna. Az alábbi közlések természetesen csak részletek egy-egy teljes Üzenetből, de mert nem szándékunk ezzel megtölteni e könyvet, ez érthető.

  Aztán tovább megyünk, mert az Idő és a történések nem állnak meg, s bár a történés sok, az Idő, miként már azt oly gyakran mondtam: kevésnél is kevesebb…

  A történet ismertetését egy Bibliai idézettel kezdem:

 

„Aki elcsábítja az igazakat gonosz útra,

     vermébe maga esik bele;

a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót.”

                                                                 (Péld. 28.10)

 

S itt most én is azt mondom, amit a Mester mondott mindenkor: akinek füle van hallásra, halljon, és akinek szeme a látásra, lássa meg az Igazságot.

                                                *

S most a korábban, s a történések után íratott Üzenetek…

            „Most én is azt mondom néked, amit Péter oly sokszor mondott: nincs okod rá, hogy ne bízz magadban, s ameddig Mi bízunk benned, talán jogod sincs, hisz az olyként hat, mintha felül akarnád bírálni a Mi ítéletünket. Arra a gondolatodra, amely szerint azért nem mersz közvetlen szólani Vélem, mert félsz: netán az ellentét hálójába esel, mint előtted már oly sokan, csak azt felelhetem: megismerhettél, s még korábban, mint hogy Péterrel felvettétek volna a kapcsolatot! Gyakran jelentkeztem, s még jelentkezem is előtted; ha újabban, s ezt követően már nem is akként, amiként azt te várod, vagy kéred, s amiként azt a korábbi években megszoktad. Néked már nincs szükséged arra, hogy emberi formát öltve lépjek eléd, amiként a képeken ábrázolnak: ismered a Szellemi Fényt, be tudod határolni annak erejét, és rezgése irányát, amiként tisztában vagy azzal is: miként meríthetsz és töltődhetsz ama Fénnyel és Erővel, ha úgy érzed: tudatodat a viselhetőség határán túl megterhelik egyes események.”…

            „Gyermekem: tudom, hogy az a munka, amelyet most Péterrel végeztek, nem egészen kedvedre való, mert nem érzed kellőképpen irodalminak: most azonban nem is kell, hogy irodalmi legyen, amit le kell írj: ezt azonban Péter már kifejtette előtted. Én csak azt akarom még hozzá fűzni: fogadd épp oly buzgó szorgalommal a leérkező Tanításokat, amiként a korábbiakat is (vagy még buzgóbb odafigyeléssel, hisz most Földanya érdekében is kell dolgozz, nem csak Ember-testvéreid-ért!), és ne aggodalmaskodj, ha úgy véled: amit mondani akarunk, nem követ egy általad elképzelt logikai rendszert: hidd el, minden szó, minden gondolat a helyére kerül idején, hogy valóban hasznára lehessen mindazoknak, akikhez el kell hogy jusson! Nem néked: nékik kell ugyanis megérteniük azokat, amiket leíratunk, hisz te már ezen alap-szintű Felismeréseknek birtokában vagy: legalább is ami a valós ÉN-edet illeti, mert bizony, Ember-éned, és Emberi tudatod olykor még a legelemibb ismereteket is igyekszik elvetni magától, megkérdőjelezve azok valós, vagy fontos voltát. Amit te lényegtelennek, elcsépeltnek tartasz, s amiről úgy érzed: szükségtelen leírnod, mert az emberek anélkül is tudják, vagy ami a másik véglet; amiről úgy érzed: nem fogják megérteni, és mint Igazságelemet, elfogadni: még és már nagyon is szükséges, hisz az Ember-szellemek más és más Ébredtségi szintekről kerülnek egymás mellé. Ami az egyiknek már kevés, az a másik Ébredéséhez elengedhetetlenül szükséges, s amit még nehéznek vélsz Testvéreid számára; az lesz az, ami másokat tovább emelhet, és segíthet a maguk Útján. Tehát ne méricskélj, és ne akarj kihagyni semmit azon Tanítások közül, amelyeket kezedbe adunk: csak dolgozz, olyan szorgalmas buzgalommal és kitartással, amiként azt eddig is tetted. Tudom: igen vágyódnál Haza, de ma még feladatod van a Föld színén: viselned kell még egy ideig a Föld számodra oly idegen-szerű körülményeit.

 

  Mi mindenkor melletted vagyunk; de Péter már erről is szólott néked. Én csak megtámogathatom az Ő szavait, s biz-tosíthatlak Szeretetünkről, amelyet még akkor is érezned kell, ha a körülményeid nem akként alakulnak, amiként azt várnád. Tudnod kell: a kisebb viharokat nem háríthatjuk el fejed fölül, hisz azok lényegében hozzá tartoznak az Ember-léthez. Ma még legalább is: de mindenkor segítettünk, hogy az elébed kerülő akadályok mielőbb elháruljanak, s te igazán nyugodt körülmények közt folytathasd a reád bízott munkát. Ezt is megtapasztalhattad nem egy, és nem is két esetben, de szám-talanszor. Hát bízz, szeress és dolgozz: ahogyan eddig is tetted (ha a bizalom néha ingatag volt is benned, miként a folyók kicsiny csónaka, ami mindenkor az önbizalom hiányára mutatott, s mutat rá!). Töltekezz a feléd áramló Szeretettel: azzal, amellyel mi Szeretünk, s amellyel Utadat kísérjük Ideátról. Töltekezz véle, hogy kiáraszthasd azt mindazok felé, akik körötted vannak: munkáid, szavaid és egész Életed által. Ne elégedetlenkedj a reád bízott feladattal, s ne akarj minden áron fizikai formában tevékenykedni, amiként azt mások teszik! A Feladat ama része reájuk lett bízva, s azt nékik kell bevégezzék: te pedig a reád bízott Feladatot kell végezd, ahogyan eddig tetted.