Tandari Éva

Szavak a Csendben…

XVI. kötet

Rég nem nyitottunk rá e fájlra, így bizony: sokakhoz (akik nem közvetlen kapják kezeikhez e sorozat egyes köteteit, vagy a külön közre adott Üzeneteket) csak most, és egyszerre ér majd el úgy a Húsvéti, mint a Pünkösdi Üzenet. Ám mert abban mindenkor érvényes Tanítások vannak, amelyek részben a Mester, s részben az Áldott Anya szavain át, részben, amint azt megszoktátok, Tőlem küldve érhetnek el Tehozzátok, s mert ezen felül, és ezen túl is igen sok az, amit még meg kell, hogy mutassunk, és meg kell hogy magyarázzunk, most ismét e sorozattal folytatjuk munkánkat, mielőtt ténylegesen is tovább lépnénk, hogy ismét más könyv megírásába kezdjünk.

Előzetesként hadd mondjak el már most egy valamit.

E kötetben már olyas Tanításokat is fogtok olvashatni, amelyet mindeddig csak a MAG-csoportnak leközölt Tanításokban adattam közre, s ekként csak a MAG-ocskák ismerhettek meg. Természetesen nem minden Tanítást emeltetek át e kötetbe, de mert sok van, amit ti magatok is kell, hogy kezetekhez vehessetek, azokat itt is, s a későbbi Szavak... – kötetekben is közre adjuk. Ismét csak nem az ezzel a célunk, hogy e kötetek oldalszámát növeljük, de az, hogy mind többen és többen Ébredhessetek, és lépjetek is, amiként az az ÚT célja, és amiként az mindőtök érdeke is, már nem földi értelemben, de a Valóság értelmében.

*

A most következő idézetet a 2005. februárjának végén, tehát csaknem fél esztendeje befejezett; Én tenéked mondtam... sorozatunk V. kötetéből emeltük ki már akkor, hogy azon Testvéreinkhez is elérhessenek az Úr szavai, akik csak e sorozatot olvassák:

„Ki jobban, ki kevésbé távolodott el az Atyai Háztól, így ki hosszabb, ki pedig rövidebb Utat kell bejárjon, míg visszaérhet. De aki a fizikai síkra ereszkedett alá, még ha a másokért: Testvéreiért vállalt Feladat értelmében tette is meg az irdatlan hosszúságú Utat, egy Úton haladva térhet csak vissza, mert a lefelé vezető Út maga is csak egy irányban volt megtehető.

Amiként Felfelé nem vezet, mert nem vezethet csak az az Egyetlen Út, amely a Kegyelem és a Szeretet Útja, akként nem vezethetett lefelé sem, csakis egyetlen Út.

Amely Szellemi Követ a maga akaratától, a maga eltévelyedésétől indíttatva lépett a lefelé vezető Útra, csak azokat a tisztátalan erőket fogalmazta meg, mint amelyeket a Vállalás betöltése érdekében Útnak indult Szellemi követ kellett magára vegyen: ekként ugyanazokat kell is semmissé tennie, s megtisztítania ennek is, és annak is a Kegyelem állította Kősziklából fakadó vízben. És aki a magára vett negatív erőket kell megtisztítsa, épp úgy nem lehet tudatában annak: a saját akaratát követve megfogalmazott, vagy a másokért vállalt Úton magára vett erőktől kell-e megtisztulnia, amiként nem tudhatja ezt a ténylegesen is a maga akaratát követő: így az Út minden métere egyként kötelezi ezt is, és azt is: s aki akként kívánja magát látni, vagy láttatni, mint másokért Utat vállaló, de a Valóság értelmében soha be nem sározódott Úton járót, már e képzettel fogalmazza meg maga köré a maga tisztátalanságát, amely még akkor is a mélybe rántja, ha valósággal akként van, amiként azt véli. Annál is inkább, mert aki akként vélekedik: ő nem a mások által végigjárandó Utat kell megtegye, a Tudati és szellemi gőg végett fogalmazza meg ugyanazt a tisztátalanságot, amely testvéreit is fogva tartja, s akkor a magára vett tisztátalanság teljességgel beleég, mind mélyebb és mélyebb szintre késztetve aláereszkedni annak valós ÉN-jét is.

Amiként mondtam Péteren keresztül, akként is van: ma, az Idők Végén már csak kevesen érkezhetnek a magasabb szintekről, s éppen a hatalmas veszély végett. De azért lehetnek, s mert lehetnek, a veszélyt is vállalják. S ha az ember-létre ma olyannyira jellemző gőg más úton készteti lépni az ekként testbe öltözöttek valamelyikét, az akár lassabban is halad a Felfelé vezető Úton, mint a ténylegesen is a mélységből Felfelé igyekvő Testvérei, mert a gőg megragadása által már elengedte a Kegyelem Istenének kezét, azt a Kezet, amely felé épp úgy nyújtva van, hogy Visszatérését könnyebbé tegye, amiként mindahány Testvére felé is.

Egy nem mondhatja tehát közületek: erről, vagy arról a szintről érkezett, mert ha rálátással bírhat is bizonyos Igazságokra: csak a mélységben járja Útját, egy olyan szinten, ahol a vélt, vagy akár megsejtett Igazság nem hogy mentelmi jogot adna néki, de méginkább kötelezi az alázatra, a szerénységre s a szolgáló életre, mint bárkit is azok közül, akik ténylegesen is fokról - fokra érték el ugyanazt a mélységszintet, amelyen ő Utat vállalhatott.

Annál is inkább, mert akit önnön tényleges gyengesége vetett arra a mélységszintre, annak a maga valós gyengesége ad mentséget a maga szintjén. Akit viszont a Kegyelem engedett le, az a beléje vetett Bizalommal él vissza, ha azonos helyzetben azonos hibát, vétket vagy akár már bűnt követ el, mint az, aki valósággal gyenge.

Mint mondtam, csak igen kevés azok száma, akik már ma ekként járhatják a részükül adott Utat, s a későbbiekben sem lesznek sokkal többen. De az erők kiegyenlítetté kell legyenek egészen, s a Föld tényleges Úton járói gyengék a szükséges mennyiségű pozitív energia megfogalmazására. Mert bizony csak igen kevesen vagynak, akik valósággal az Úton járnak, viszont az ellentét szolgálatában mind többen és többen haladnak: s ez szükségessé teszi, hogy olyan Testvérek is Útra indulhassanak, akik a pozitív energia levonzásának képességét viszik magukkal. Nem véletlen az sem, hogy a Lélek-lények egy csoportja már azok Útjának kezdetén vissza is kell térjen: ők szintúgy e Feladattal érkeznek, s a lélek-energia kiáramoltatását követően vissza is térnek, még mielőtt a durva, s éppen az emberek által megfogalmazott durva energiák a leküldött lélek-elembe éghetnének.