Tandari Éva :

 

 

 

Szív ~ hangok ...

 

 

 

 

 

 

 

Mi összetartozunk ...

 

 

I. rész

Mikor Ágota felébredt , még teljes sötétség uralta a házat , és az óra ketyegését leszámítva teljes csönd . Nesztelenül , nehogy alvó fiát felébressze , kiment a mellékhelyiségbe . Lámpát nem gyújtott ...

~ Minek ? Pisilni sötétben is tud ...

Lábujjhegyen osont vissza az ágyig , útközben ellenőrizve , nem takarózott - e ki a kisfiú . Csöndesen lefeküdt , és megpróbált visszaaludni, ám akár hogy forgolódott, nem jött álom a szemére .

- Meg kéne nézni , hány óra ... - gondolta , de ez aztán gondolat is maradt , hisz akkor fel kéne kapcsolnia az éjjeli lámpát , akkor viszont felébred a fia .

- Ábel a múlt hónapban volt öt éves . Élénk , kék szemű gyermek ...

Minden érdekelte , mindent tudni , - látni , - érezni akart , megtapasztalni a saját bőrén . A láng forróságát , a kés élességét , majd az ujja hegyén kibuggyanó vér látványát csakúgy , mint a paprika erejét , a ringlispíl szédülését , vagy a téli éjszakák szinte kézzel fogható , tapintható hidegét . Nagyon éber alvó volt , talán épp azért , nehogy véletlen lemaradjon valami új " felfedezésről " , valami olyanról , ami az ő kis öt éves világából eddig kimaradt . Márpedig ezekből - hál' Isten - volt még bőven a valódi , a " nagybetűs " Élet tarsolyában .

Az asszony tehát csak feküdt a sötétben , és várta a hajnal ébredését . Szerette , ha a felkelő Nap vörös fénye bíborba borította a falakat , a bútorokat , s a falra akasztott , enyhén Piccassó-s " beütéssel " készült képeket ...

Csak feküdt , és gondolatai össze - vissza kavarogtak , minden cél , és tudatos akarat nélkül , mint a tavaszi szellő . Egyszer csak valami halk motoszkálást , neszezést vélt hallani a gyerek ágya felől .

- Ő is felébredt .. - gondolta .

Hallotta az apró , mezítelen lábacskák surrogását a puha szőnyegen . A kisfiú is elment pisilni , majd visszajött . Az asszony egyszer csak két nedves kis kezet érzett az arcán .

- Szia , Mami ... - mondta a gyermek .

- Szia , kicsim . - felelt Ágota , megcsókolva a puha kis arcot .

- Mért nem bújsz még vissza , korán van ...

A gyerek csilingelően felkacagott .

- Korán ? - kérdezte - Akkor a napocska mért kelt fel ? Ő nem vette észre , hogy még korán van? Neki nincs órája ... ? - és kacagott .