Tandari Éva

Úton

a

Fény felé

II. kötet

Hamarosan ismét útra keltünk, bár egyenlőre nem ereszkedtünk le egyik szféra síkjára sem. Megálltunk szokott “megfigyelő-pontunkon”, s Vezetőm újra beszélni kezdett…

Még egy szó erejéig térjünk vissza az imént elhangzott Tanítás egy igen lényeges pontjához. Arról beszéltem: a Teremtő végtelen Szeretete nem csak megalkotta, vagyis LÉT-be szólította önnön legbenső Lényegéből: a mindent betöltő, Végtelen Szeretet-energiából kicsiny teremtményeit, s nem csak élteti, és emeli szüntelen a mélység felé elindult, s vissza térni vágyó gyermekeit, de meg is tartja mindazokat, akik Benne bíznak. Nos: ez a Bizalom az, amely nem csak hogy meg kell, de meg is fog születni egy percen mindannyiótokban, egyszerűen azért, mert a fejlődés és a Visszatérés Törvénye hozza azt magával, mint legbenső késztetést, amely a vágyakozáson, s a reménykedésen túlhaladva végül mint tökéletes bizonyosság fog életre kelni szellemi és test-tudatotokban egyaránt; akkor, abban a pillanatban, amikor végre elértek a karma-törvény mibenlétének teljes és tökéletes megértéséig, amely most még bizony igen csak gyenge lábakon áll tudatotok mélyén. Ha nem így volna, eszetekbe sem jutna afölött aggódni: hová, micsoda mélységbe fog visszavetni benneteket a jelen úton esett történések egyike vagy másika, hisz annak is tudatában lennétek: Atyánk szeretete fölötte lebeg mindennek, s épp Atyánk az, Aki vágyva-vágyja: mielőbb Szabadnak és tökéletesen Boldognak látni, s ismét Nevükön: de már a Valódi, s önnön elbizakodottságukban, s önhittségükben ellökött Nevükön szólítani Övéit. S miért is lenne ez másként? Miért is kellene úgy éreznetek: a vétkek semmissé teszik mind az eddig elért fejlődési eredményeket, s egy ennél sokkalta mélyebb, és sötétebb síkra késztetnek benneteket visszalépni, meglassítva ÉN-eitek számára az olyannyira áhított Visszatérés (amúgy is végtelen hosszúságúnak érzett) folyamatát?