V. kötet

Az előző kötet végén, mielőtt elköszöntem volna, említettem egy mindannyiótok által jól ismert, ám sokatokban ellen-érzést kiváltó szót: az evolúciót. Erre térnék rá most néhány szó, néhány mondat erejéig, mielőtt tovább folytatnánk megkezdett, s kis időre félbeszakított Utunkat.

Az evolúció elmélete, amelyet egyik Testvérünk Darwin néven hozott le, s tett közzé: a lényeget tekintve épp annyira helyes, mint amennyire nem az. Helyes, mert a fejlődés, vagyis a legmélyebb mélységből való kiemelkedés utáni fejlődés folyamatát, annak fizikai ismérveit tárja elétek. Nem helyes azonban olyan értelemben, hogy Darwin még nem volt kész, vagy inkább nem volt képes e fejlődés-elmélet előzményeinek, sem pedig annak további, tehát az Emberré válás fokozatán túl, s afölött lévő fejlődési szintek átadására. Azokat a Tanításokat ugyan is, amelyeket mint átadandó ismereteket magával hozott; vagyis lényegében a teljes fejlődés-elméletet (amely a bukás pillanatától a Visszatérés pillanatáig kellett volna megmutassa az Utat), már megcsonkítva adta tovább, és egészében materialista alapra helyezve; teljességgel Isten kizárásával kívánta érthetővé tenni. Isten, s a Teremtés-történet helyett inkább kész volt elfogadni, s elfogadtatni kortársaival (és persze: veletek, a későbbi nemzedék tagjaival) még azt is, hogy az atomok, az ős-elemek csak mintegy: “véletlen-szerűen”, esetleges történések bizonytalan kimeneteleként rendeződtek oly módon, hogy azokból a végén kialakulhattak a legelső ős-sejtek, amelyek (persze: ismét csak véletlenül) éppen azokat a sejt-párokat vonzották magukhoz, amelyekkel sejt-halmazokat, vagy is mind fejlettebbé és fejlettebbé váló testeket képezhettek. Darwin elméletében tehát az egész Emberiség, maga az Emberi faj nem más, nem több, mint a jó öreg Természet tréfája, vagyis a véletlenek sorozatának esetleges összjátékából kialakult lény-csoport, amelynek létrejöttére épp akkora volt az esély, mint arra, hogy soha se nyerhessen testet, s így teret egyetlen értelemmel, vagyis tudattal bíró lény se a Föld színén. A lelket, a szellemet pedig már nem is tartotta sem fontosnak, sem pedig célszerűnek megemlíteni, minthogy azok létét egyáltalán nem volt képes elfogadni, mert azok “kialakulását” már nem tudta volna beleépíteni e “véletlen-elméletbe” úgy, hogy az teljesen és tökéletesen illeszkedjék abba, anélkül persze, hogy azok Teremtőjét, vagy is az Atyát is említenie kelljen.

Pedig maga Darwin is a Teremtés ismeretének átadása céljából érkezett a Föld színére, ahogy az Ókor nagy Bölcselői közül is oly sokan: ám az ő tudatában is lefedte a teljesség felvállalásának merszét az ellentét, akinek az adott korban épp a tudatok teljes és tökéletes leárnyékolása, vagyis Istentől való elfordítása volt az elsődleges célja. S ez sem véletlen: ő maga akarta uralni, vagy inkább bitorolni Isten helyét, teljességében anyagi szemléletűvé változtatva a teljes Emberiséget. Ez részben sikerült is neki, egy időre legalább is; ám valóban csak egy kurta időre, s csak egy elenyésző, bár még így is jelentősnek mondható Ember-csoport esetében. Aztán ezek közé az erősen besötétített Ember-csoportok közé, mint annak szülöttei, tagjai; új, és még újabb Ébredők érkeztek, akik keresni kezdték a válasz kérdését, vagyis a Darwini “azértek” miértjeit is, helyére billentve (legalább is részben) testvéreik tudatában a FÉNY, de már a Valós FÉNY utáni vágyakozást.

Nos: ennyit csupán magáról Darwinról (aki azóta ismét a Föld útjait járja) s ennyit az általa csak félig átadott Tanításokról, amelyek második részét, tehát az Ember-létből való kiemelkedést, s további fejlődést, s a Valóság Világa felé való lépteitek irányát kívánom megmutatni ebben, s az ezt követő kötetben. Ismét előre-bocsájtom azonban: adandó alkalommal külön kell, s én külön is fogom választani azokat a Tanításokat, s azokat az ismereteket, amelyeket már a ti szinteteken is meg kell tudnotok valósítani mindennapjaitok során, s azokat, amelyeket (ha csak hozzávetőlegesen is) már megismerhettek ugyan, de amelyek csak egy ezt követő szellemi és test-tudati fejlődési, vagy inkább ébredtségi szakasz ismeretei és elvárásai lesznek azokkal a későbbi korban megszületőkkel szemben, akik ténylegesen is tovább kívánnak lépni, s előrébb, feljebb a megkezdett, s egyre meredekebbé, és egyre göröngyösebbé váló Úton.

Haladjunk is most tovább, hisz Utunk még hosszú lesz, s bizony: még mindig sok az, amit meg kell hogy mutassak, s meg is kell magyarázzak, hogy ne csak lássátok, de értsétek is, amit elétek tárok.

Ott szakítottuk félbe Utunkat egy kis időre, hogy a köröttetek élő állatok mélybehullásáért; de azok fejlődéséért is ti vagy-tok a felelősek. Ez így is van, amint az is, hogy amíg ti képtelenek vagytok békében, örökös vérontás nélkül élni, s míg képtelenek vagytok lemondani a köröttetek élő állatok lemészárlásá-ról, s felfalásáról; az állat-világ ragadozóitól sem várhatjátok, hogy megváltoztassák ősi életformájukat. Pedig az állatok már ezer évek óta képesek volnának erre: ha ti nem töltenétek fel őket újra és újra, s aztán megint a tudatotokban megfogalmazott negatív gondolat-energiákkal!

A legjobb példa erre a ti Bolygótok egy magasabb rezgés- tartományban, tehát a ti számotokra még láthatatlan dimenzio-nális szinten épült Shambhalla. A Város állatainak ugyanis már nem csak hogy módjában áll; ha úgy tetszik “kötelessége” is az új életvitel szerinti rend megtartása — s ők benső késztetéseiknek engedve még véletlenül sem lépik túl a megengedett határt, nem szegik meg a maguk íratlan Törvényeit. Nem, mert a ti korábban, vagy a mostani jelenetek, tehát a saját dimenziótok szintjén megfogalmazódott, s még ma is újra és újra megfogalmazódó gondolataitok és érzéseitek, indulataitok irányultsága, azok energiája már nem adja meg számukra a késztetést a legvadabb cselekedetek elkövetésére. Már kikopott lelki-rezgése-nergiájukból minden vad, és durva ösztön energiája, hogy átadhassa helyét egy sokkalta tisztább energiának, amelyből egyben testeik is megfogalmazódtak. Ez persze így lesz a Föld egészén, amint eléritek a magatok szférájának hatodik dimenzióját. Vagyis; lényegében már jóval a most várt-várható dimenzióváltást követően, az Orion csillagképbe való visszatérés után, de még az Ezer éves Krisztusi Birodalom előtt.

Ennek folyamata lényegében a jelenlegi Nap vonzásából kiszakadt Föld vándorlása alatt, az általatok Tejút-rendszernek nevezett csillag és Bolygó-övezeten áthaladva fog megkezdődni, s nagyrészt lezajlani is. Tehát akkor, amikor lényegesen könnyebb lesz a föld felszíne alá kényszeredett állatok számára is az általuk elérhető gumók megszerzése, vagy a víz alatti növények felkutatása és elfogyasztása, mint az egymásra, vagy a csekély létszámú emberre való vadászat s főként az első időkben, amikor gyakran több tucat méteres föld-réteg lesz állat és állat, avagy állat és ember között. S persze: az embernek sem lesz módja másként élelemhez jutni, mint lélek-lény társainak! Először csak módja nem lesz rá, s később, amikor a Föld fizikai gömbje hosszabb-rövidebb időre megállapodik valamely Bolygó közelében, hogy egy ideig mint annak Holdja; keringjen körötte; már a késztetés sem lesz meg az Új Emberiség képviselőinek tudatában.