Tandari Éva
a
Fény
felé
VI. kötet
Kis idő múltán, hogy lecsitultak, s
megpihentek bennem a korábban látott, s átélt történések, Vezetőm hangját
hallottam:
— Ideje volna indulnunk, gyermekem. Látom:
már benned is, s fizikai síkon körötted is helyére került minden. Mielőtt
azonban ismét elindulnánk, hogy tovább vezesselek az Úton, egy valamit
szeretnék érthetővé tenni számodra csakúgy, ahogy mindazok számára, akik e
könyveket kezükbe veszik, s elolvassák. Egy nagyon fontos, és lényeges
ismeretnek ugyanis sokan nem vagytok teljességgel a birtokában, még azok közül
sem, akik náladnál sokkalta régebben haladnak a Felismerések vezérletét el, és
befogadva mindennapjaik során. S amit el kell mondjak, épp a mi további
Utunkkal kapcsolatos, s azokkal az Utakkal még, amelyekről épp csak egy-egy pár
szavas ismertetőt tárhatok elétek, vagy még azt sem, lévén a szint oly
magasságú, hogy annak képeit és Törvényeit megfogalmazni még a ti síkotokon
egyszerűen lehetetlen. Nincs arra szó, s nincs még szó-kép sem a Föld egyetlen,
s a ti jelenetekben használt nyelvében sem, amely által érthetővé tudnánk tenni
azokat. Ezen szintek létét tehát épp csak megemlítem majd Utunk közben,
pontosabban Utunk végén, hogy puszta létük beépülhessen mindany-nyiótok
tudatába, de csak úgy, olyas formában, ahogyan egy mellettetek élő két-három
esztendős csöppségnek magyarázzátok az egyetem létét, s ama egyetem katedráján
álló, s a már magas tudásszinttel bíró hallgatók oktatását végző professzorok
szerepét.
Amit viszont már most el akarok
mondani, annál is inkább fontos, mert lényegét tekintve a jelen Úthoz tartozik;
s ez még akkor is így van, ha már egy lényegesen magasabb szellemi sík egyes
állomásaira vonatkozó ismeret.
A
Föld hét szférája fölött lévő szintek kérdése e téma, amelynek egyesek még a
létét is tagadják, míg mások szervesen hozzá kívánják kapcsolni a mélységben
végigjárandó három, s az első Mennyei szintig vezető négy szférában megteendő
Út-sorozathoz. Ennek, és annak sincs, mert a Valóság értelmében nem is lehetne
igaza! Nem, mert az első Világmező (tehát az első Mennyei szint) végigjárása
már rég nem a bűnbeesés végett kötelező minden, a Föld hetedik szférájából
kiemelkedő Szellemnek (s itt már a Szellem egészét, tehát az Ősi Dualitását
visszaszerzett Szellemet értsetek) de már az Örök Fejlődés értelmében. Az Első
Mennyei szint ugyanis az a pontja a Végtelennek, amelyen állva egykor a mélység
felé indultatok, hogy a magatok képére és hasonlatosságára ti is megteremtsétek,
s pedig a magatok eszközeivel (és eszközeiből, tehát a dacból, a mást, és
mindent-akarásból, az engedetlenségből, stb. stb.) a magatok Világait. S ez
utóbbit most mindahány Galaxisra és Metagalaxisra értem, hisz ezek mind-mind a
magatok megfogalmazásában kialakult, s az Első Mennyei szint alatti, már az
ellentétes forgásirányú spirál-elmélet révén megvalósult, s még a legmagasabb
szint előtti ponton, tehát a hetedik szféra hatodik dimenziójában sem teljesen
és tökéletesen visszacsatolódott energiákkal bír. Nem, mert az utolsó
lépcsőfokot, amely természetesen a legelső volt a lefelé vezető út során: még
csak eztán kell feloldják magukban a dualitásukat visszaállítani kívánó
ÉN-felek, s csak ha már az Ősi Duál-egység állapotával bírnak, mondhatják el
magukról: visszatértek az EGY-ség-állapot legalacsonyabb, mert még csak
ÉN-feleikkel EGY-séget adó pontra: vagy is, az egykor-volt kiindulási pontra,
aholis irányt vétettek, s lefelé indultak el, a Felfelé vezető Út helyett.
Attól a ponttól azonban még mindig hosszú Út vezet a teljes és tökéletes
Megistenültségi, vagy is az Atyával való EGY-ség állapotáig. Hosszú, sőt:
mondhatnám úgy is, hogy végtelen az utolsó állomáshoz vezető Út, mert az Örök
fejlődés értelmében soha sem érheti el egyetlen Szellem sem a legmagasabb
pontot, hisz az maga is mind feljebb és feljebb emelkedik: az Atya önmagában,
tehát a végtelenben növeli tovább a maga végtelenségének legfelső szintjét:
önmagában növekedve, s önmagában, egyszer s mind önmagából merítve Erőt az
Önmaga által megfogalmazott Törvény teljessé és tökéletessé tételéhez.