ÚTON…
Ég és Föld
között
III. kötet
Folytassuk
megkezdett Utunkat, gyermekem! Egy egészen rövid időre még visszatérnék az
előző kötet utolsó részére. Azt mondtam: a második Emberiség esetében
megfordult a lények Lét-belépésének sorrendje. Ez ekként is van, hisz a Föld
színén, s a Föld szférikus és dimenzionális pontjához akkor lényegesen közelebb
volt a mélység, mint a Fent világai, értve ezalatt természetesen a saját
magasabb szférikus szintjeiteket. Azt is mondtam azonban: a Föld testét már a
negyedik szféra szintjén, annak legalsó dimenziójában betöltötte a
másodteremtettségű szellem-lények egy nagyobb csoportját megfogalmazó Elsőd
önnön Anya-aspektusával, mielőtt a Bolygó a harmadik, majd a még mélyebben lévő
szintekre ereszkedett volna alá, hogy elfoglalja akkori helyét a jelenlegi
Naprendszeretekben. Ez is ekként van! Gondolataid közt viszont felbukkant a
kérdés: hogyan, miként ereszkedhetett le az Anya abba a mérhetetlen mélységbe,
holott Ő egy pillanatra sem vétett a Teremtő Törvényei ellen, tehát nem volt
benne a mélység-energiák egy szikrája sem?
A Kegyelem energiája tette számára lehetővé, hogy kicsinyei
mellett maradjon, azon Gondolat-energiájából Létbe lépett, s immáron valósággal
is kicsinyekké lett Szellem-gyer-mekei mellett, akik eltávoztak az EGY-ség
Szívéből, mégpedig akként, hogy Ő sem maga kellett Útra keljen! Őt is, mint
minden más, a mélység-szintekre aláereszkedni készülő Szel-lemet, leárnyékolta
a Kegyelem, mégpedig egy számára elkülönített Mennyei Ponton, s Ő Szelleme
Erejének egy megbontatlan Energia-képét áramoltathatta alá, amelyet aztán
később, a negyedik szféra magasában bontott meg: egyik felével,
Anya-aspektusával a Föld testét védte, bele lényegülve a Bolygó-testbe, de
körbe is ölelve azt Szeretete Erejével, vagyis önnön Szellemi Lényege
energiájával, míg másik, épp oly tökéletes aspektusa a Föld Szellemi
Géniuszainak, vagyis a Földet őrző és vezető Szellem-lények csoportjának
vezetését vállalta: ekként ha Önnön benső EGY-ségét részlegesen megbontotta is;
mégis mindenkor EGY-ségben maradt önnön Duális felével, mert a Lélek Ereje
mindenkor biztosítja köztük és bennük az EGY-séget, annak megbonthatatlanságát.
Ekként lényegében épp annyira bontotta meg duál-állapotát, mint amennyire
megőrizhette mégis önnön benső és Felsőbb szintű EGY-ségét, s mégis mindahány,
egyidejűleg vállalt feladatát képes elvégezni úgy, olyan tökéletesen, mintha
csak azt az egy feladatot kellene elvégeznie, mégpedig teljes és tökéletes
Duál-állapotában, vagyis Szellemi Energiáinak teljességét bírhatva. Ezt akként
értsd, hogy az addig megszerzett ERŐ teljességét használhatja, mint a Föld
Szelleme, de épp így használja meglévő ERŐI teljességét, mint Vezérlő Szellemi
Géniusz. Erre (s ezt tán mondanom sem kell!) a Triális Teremtő EGY-ség ad módot
számára, Amely Önnön Tökéletes Ereje révén kettőzi meg mindenkor az Elsőd
Ön-energiáit, egyszerre vetítve a Szellemi Személy teljes energia-mennyi-ségét
mindkét, általa betöltött pontra. Ugyan a következő hasonlat egy kicsit sántítani
fog, mert a teljes bilokációra a Mesteren kívül nem volt képes senki a Föld
színén, de nagyjából akként képzeld el a történést magát, mintha Pió testvérünk
fizikai értelemben is „ketté vált” volna, s míg egyik énje misézett a
templomban, a másik beteget istápolt egy távoli település valamely kunyhójában.
Erre természetesen nem lehetett volna képes, hisz egyik „énje” mindenkor csak
önnön gondolati kivetülése, tehát saját, szellemi energiáiból megfogalmazódott
test-képzete volt, amely anyagtalansága végett tényleges értelemben vett
fizikai cselekedetet nem végezhetett, csakis lelki-szellemi megnyilvánulás
eshetett részéről, ahogyan az más, a Föld színén megnyilvánuló szellem-lény
esetében is történik. Szólhat, gondolatai révén akár tárgyakat is mozgathat, de
azokat nem lehet képes testi erő révén mozdítani, lévén ereje, miként teste is:
lelki - szellemi Erő.
Ekként volt tehát lehetséges, hogy
Földanya ama mélységig aláereszkedjék, amelyen a Föld fizikai gömbje a ti
Emberiségetek Történelme előtti korban megjelenült mint fizikai elem.
Az előző kötet záró témájához még annyit hadd tegyek hozzá:
természetes, hogy az Én-rész kellett
kibontsa a soron következő fizikai test felépítéséhez szükséges
Bölcsességelemet, s nem a Természet, s főképpen nem a még létbe sem lépett
természeti lények tárták azt az Én-rész elé! Amiként a bukás egyetlen elemét:
akként a Visszatérés elemeit sem adja, mert nem adhatja, de nem is adhatta
készen kezetekbe a Teremtő! Amiként a bukás minden egyes állomását az Én-rész
építette ki magának, akként a Visszatérés minden egyes lépcsőfokát is az
Én-rész kellett, s kell a továbbiakban is kiépítse magának, hogy azokra állva:
már az azt követő lépcsőfokot is megépíthesse, amelyre aztán ismét felállva:
mégfeljebb, még közelebb emelkedhet ama ponthoz, amelyről elindult…
S most haladjunk tovább megkezdett utunkon,
mert bizony: még mindig sok az, amit elétek kell tárjak, hogy tudjátok, és
értsétek is: miként vezetett eddig, s miként vezet még eztán Utatok Ég és Föld
között…
Előző kötetünkben ott szakítottuk félbe az
Utak folyamatának megvizsgálását, hogy a lény, amely még mindig nem bír, mert
nem bírhat az Ember névvel; végleg a szárazföld lakójává lett. A teljes
fejlődési folyamat ezzel még nem ért véget, sőt! Most kezdett el csak igazán
fejlődni a lény, hogy a megváltozott körülmények rákényszerítették. Amiként
mondtam, a test teljes felépítését, vagyis az Út során viselni kívánt fizikai
test szerkezetét meg kellett tudja változtatni az Én-rész, hogy az Út ne csak
végigjárható, de viszonylag biztonságos is legyen, hisz az állapotszerű
rettegés nem hogy nem segítette volna, de egyszerűen ellehetetlenítette volna a
tudatosodás még szinte meg sem kezdett folyamatát. Azért mondom, hogy szinte,
mert ha csak egyes alap-mozzanatokban, de már fel kellett ébredjen a későbbi
Tudat, amely segítségére volt a lénynek egyes, a körötte lévő, s már eleve a
szárazföld lakójaként megfogalmazódott lények cselekedeteinek utánzásánál. Ezt
a szintet, tehát az utánzás képességét ugyan még nem írhatnánk teljességgel a Tudat,
s a Tudatosodás számlájára, hisz e képességgel más élőlények is bírnak, noha
esetükben nyoma nincs Tudatnak a szó immáron magasabb rendű értelmében: de már
azt, hogy az egyes megtanult viselkedési - cselekvési elemekre a későbbiek során képes volt a lény a
körötte élőket is rávezetni, már igenis hogy volt jelentősségük. S nem véletlen
emeltük ki, hogy a későbbiek során: ez ugyanis már az agy egy magasabb fokú
használatára, annak nyomára enged utalni, amiként az is, hogy a lény nem, vagy
nem csak spontán viselkedési elemekkel, de célzott viselkedési elemekkel is
igyekezett a megszerzett ismeretelemeket továbbadni, főként természetesen a
saját utódainak.
.
